Haláltusa
Szörnyű milyen hitvány, alattomos féreg,
orvul megtámadtál, bennem van a méreg.
Ki tudja hol bujkálsz emberi testemben?
S marod a húsomat, nyugalmam nem lelem.
Kínok kínjait, már nehéz elviselni,
de legalább tudnám, mennyit kell szenvedni?
Hóhérnak születtél, takarod arcodat,
bujkálsz az emberben, mint vakondok a föld alatt.
Gonosz jelenléted, oly sok féleséged,
feledni nem tudom embertelenséged.
Módszerben nincs hiány, színes a paletta,
fiatalt, időset ölöd meg halomra.
Ó milyen szörnyű, ha arra gondolok,
néhány évet kértem te konokul – nem adok!
Óhajom hiába, kegyelem már nem jár,
te vagy a győztes, az én időm lejár.
Közeleg a hóhér, szorítja torkomat,
hideg verítékkel, hűsítem magamat.
Erőm lassan fogytán, átadom testemet,
végezz minél előbb ne kínozd testemet,
Az utolsó kívánság mindenkinek kijár,
néhány szó ajkamról, segítségért kiált.
Nem jön a segítség, győzött a kórság,
beteg, fáradt testemből, kihal a jóság.
Megtér testem, lelkem, örök nyugalomra,
vele együtt megtér a hóhér haragja..
Nem fáj már semmi sem kihült már a testem,
örök sötétségbe pihenni tértem.
Virágok halmaza, borítja hantomat,
sok jó barátomnak, emlékem megmarad.
1991. április
Fotó:
Zsámboki László sírja, temetése napján 2019. július 5-én
