febe fejlec lekerekitett

   A Város- és Faluvédők Szövetsége Hungária Nostra Választmánya Tóth Tibor munkásságát Podmaniczky-díjjal ismerte el. Az országosan 16 fő díjazottnak a rangos elismerés, június 18.-án az ELTE Egyetemi Könyvtár pazar épületének, gyönyörű olvasótermében került átadásra.

   Az ünnepség a V. kerületi Ferenczy István utca 12 számú ház előtt vette kezdetét. Ebben házban született báró Podmaniczky Frigyes 1824 júniusában. A ház homlokzatára a bejárati kapu jobb oldalán elhelyezett domborműves emléktábla Kutas László (1936-) szobrász, éremművész munkája. Az alkotó anyai oldalról a Podmaniczky családból származik. Az emléktáblát készítette és elhelyezte 1994. június 20-án a Budapesti Városvédő Egyesület. Az elmúlt 27 évben itt fővárosi egyesület és a kerületi önkormányzat koszorúzási ünnepséget tartott. Az ünnepi beszédet Balogh-Madár Emese az V. kerület alpolgármestere tartott felidézve a jeles férfiú emlékét, sokrétű, munkásságát, amelynek köszönhetően Budapest világvárossá fejlődhetett. Az ünnepségre nem csak az idei díjazottakat, hanem az 1982-ben állapított kitüntetés valamennyi élő résztvevőit is meghívták. A Hungaria Nostra minden évben megrendezi a díjazottak találkozóját. A megemlékezők, többek között az országos szövetség, Lipótváros elöljárói, Budapesti Városvédő Egyesület, valamint Podmaniczky leszármazottjai elhelyezték koszorúikat az emléktáblánál.
   A megemlékezést követően az egybegyűltek átvonultak a szomszédos ELTE Egyetemi Könyvtárba, ahol a könyvtár helyettes vezetője szólt az 1876-ban emelt épület történetéről és bemutatta az intézményt. Az olvasóterem megtekintése után a kitüntetettek – többek között Tóth Tibor – a szövetség elnökétől, az idén a főváros díszpolgárává választott Ráday Mihálytól vehették át a Podmaniczky-díjat „hazánk épített öröksége megóvásában végzett kimagasló munkájukért”. A díszes oklevél Kő Pál (1941-2020) Kossuth-díjas szobrászművész, egyetemi tanár által készített 90 mm átmérőjű 4 mm vastagságú bronzplakettet kísérte. Az előlapján báró Podmaniczky Frigyes arcképe, a hátoldalán Pallasz Athéné látható.
   Tóth Tibor munkáságát méltató laudáció, amely a díjátadás előtt elhangzott: „Tóth Tibor egyik meghatározó egyénisége Jászfényszaru és a Jászság kulturális életének. Neve elválaszthatatlanul összeforr a jászsági civil mozgalom kialakulásával és megerősödésével. 1993-ban egyik kezdeményezője volt a Fényszaruiak Baráti Egyesülete megalapításának, amelynek elnöki tisztét az alakulás óta betölti. A FÉBE napjainkban is kiválóan működő civil közösség, amely példaértékű munkát végez a város és az elszármazott fényszaruiak közötti kapcsolattartásban. Működésüket kiemelkedő hagyományápoló, városvédő, értékteremtő és értékmegőrző tevékenység jellemzi. Ennek ékes példája a Kiss József Helytörténeti Kutatócsoport, a Színházbajárók Baráti Csoportja, a Szűcs Mihály Huszár Bandérium, a Borostyán Társastánc Klub, Ifjúsági Klubok megalapítása vagy pénzügyi működtetése. Civilház, Teleház pályázati úton való létre hozása, a helyi Értéktár gyarapítása. Ezen tevékenységek fáradhatatlan irányítója, szervezője.
   Kezdeményezője, megvalósítója volt számos kulturális örökség, köztéri emlékmű, dombormű, emléktábla, emlékfa, létrehozásának, meglevő keresztek, szobrok, emléktábla sírok, kripta megmentésének, felújításának. Helytörténeti kiadványok, emlékérmek, hangzóanyagok, újság, emlékbélyegek írása, szerkesztése, kiadása. FÉBE-bál elindítása, történelmi emlékünnepségek, évfordulók, találkozók, konferenciák, kulturális események, kiállítások rendezése, ismeretterjesztő előadások, kirándulások szervezése.
   Széleskörű kapcsolatot tart fenn a Jászság kulturális intézményeivel, hagyományőrző és civil baráti közösségeivel. Különösen nagy múltra tekint vissza a Jász Múzeummal való együttműködése, amely révén számos szép közös munka valósult meg az elmúlt évek során. Így: a Redemptio című honismereti lap beindítása, cikkek írása, tudományos-ismeretterjesztő kiadványok széleskörű terjesztése, rendezvények népszerűsítése. A Jász Múzeummal való közös hagyományőrző munka egyik legszebb eredménye az 1998-ban, Jászfényszaruban megrendezett Jász Világtalálkozón az első újkori jászkapitány megválasztása volt, amelynek előkészítésében aktív szerepet játszott.
   Tóth Tibor egész eddigi életét a kultúra, a hagyomány, a városvédelem és a Jászfényszarun élők szolgálatába állította, munkássága példaértékű és a méltó a Podmaniczky-díjra.”

   A kitüntetettet elkísérte felesége és unokája Lara, valamint Kiss Dávid Sándor, a FÉBE elnökségének tagja. Elsők között gratulált Jászberény két korábbi Podmaniczky-díjasa Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója és Bolla János, a jászberényi Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke, emeritus jászkapitány.
   A frissen kitüntetettek egy csoportkép elkészítését követően, hozzátartozóikkal a június 10-én átadott Rumbach Sebestyén utca 11-13 szám alatt lévő Zsinagógába sétáltak át. A korábbi díjazottak pedig a könyvtár épültet egyéb helységeivel és néhány ritkasággal ismerkedhettek meg.
   A 15 perces gyaloglás után pillantottuk meg a már kívülről is impozáns épültetett, amely még a nagy közönség előtt júliusban nyílik meg. A zsinagógát a 27 éves bécsi szecessziós építész Otto Wagner 1869-ben tervezte, a kivitelezést is irányította, amely 1872. október 1-jére készült el. A második világháború során jelentős károkat szenvedett az épület. Kisebb állagmegóvásban részesült, raktározásra használták, a tető beázás miatt régóta üresen állt. Az épületet a zsidó-hitközség 2006-ban megkapta, felújítására gyűjtést szervezet. A magyar állam 3,2 milliárd hozzájárulásával az eredeti szépségében négy éves munkával helyreállították. Szakrális funkciója mellett innovatív elemekben bővelkedő közösségi és kulturális térként is fogják használni a „kiszsinagógát”, így koncertek, kiállítások megrendezésére. Az eredeti padok megsemmisültek, helyettük székeket helyeztek el. A középen álló tóraolvasó állvány egyéb rendezvények esetében a padlószint állá süllyeszthető. Az épületben kávéház, szalon és konferenciaterem, kiállító terem, múzeumpedagógiai foglalkozásokhoz is használható szobák kaptak helyet, a második és harmadik szinten.
A páratlan szépségű épületben a vezetőépítész és egy művészettörténész kalauzolta a díjazottakat. Javaslom, aki teheti térjen be a csodálatos épületbe.  
Dr. Kiss Dávid Sándor

Fotók:

1./ Tóth Tibor
2./ Emléktábla dr. Kiss Dávid Sándor fotója
3./ Oklevél
4./ Bronzplakett elő és hátlapja
5./ Díjazottak csoportképe
6./ Zsinagóga kupola részlet Szabó Lara fotója