’Kezes’ Kiss Sándor, az eladósodott főbíró
Az egyébként igen népes Kiss A. családból csupán egyetlen hadköteles ifjú került ki, mégpedig Kiss A. Sándor (1829–1885), aki akkor (1848) éppen fiatalon vette nőül első felségét, Pataki Erzsébetet. Neve - ahogyan azt dr. Farkas Kristóf Vince közreadott munkája alapján ismerjük - bekerült az 1867-ben létrejött Jászkerületi Honvédegylet tagjai közé, ahol a Lehel huszárezredbeli őrvezetői beosztása is feltüntetésre került. Ma már hozzávetőlegesen körvonalazható, hogy az 1848/49-es események kapcsán hol és mikor vett részt a hadi eseményekben. Vélhetően ott volt a verseci, a mácsai, a hatvani csatában, a turai lovasütközetben és talán Temesvárott is. A szájhagyomány minden bizonnyal az 1930-40-es évekig őrizte is ebbéli emlékét, unokái még fel-fel idézték öregapjuk harci tetteit, mára azonban e szájhagyomány csaknem teljesen elhalványult, legfeljebb passzívan él a leszármazottak tudatában. Hanem valami egészen más esemény kapcsán sokkal inkább fennmaradt emlékezete, és máig emlegetik a még élő déd- és ükunokák.
A szájhagyomány szerint akképpen történt, hogy ezt a Kiss A. Sándort egyszer főbíróvá választották az 1870-es évek derekán (a rendelkezésre álló források szerint 1877–80). Akkoriban volt, hogy osztották a házhelyeket az Alsó temetőnél, ott, ahol most az utcák a Válykos-tóra futnak, a mai Szent József Szabadidőpark környékén. Sok szegény ember szándékozott ott építeni, de nem bírtak. A bankhoz folyamodtak hitelért. Kiss A. Sándor főbíró pedig nem csak módos volt, de nagyon jószívű is. A szegény emberek pedig tudták ezt, és kértek tőle kezességet. És ő elment mindegyiknek kezesnek úgy, hogyha amazok nem tudnak fizetni, akkor majd ő fizet a banknak. És történt, hogy a szegény emberek nem tudtak fizetni, de a házakat már fölhúzták, a kezesnek kellett tehát állnia a költségeket. Kiss A. Sándor főbíró földje nagyja a Fölsőréten volt a Szerencsések, és a Dányiak szomszédságában (feltehetően ott, ahol később az ún. Gyöngyösi-tanya létesült), mindösszesen vagy 36 hold területen. Azt ott mindet el kellett adnia, hogy fizethesse a váltókat. Éppen csak annyi maradt meg a földekből, amennyit az utolsó pillanatban a (második) feleségére (Rimóczi Anna) íratott. Még a hintót is elvitte a kezesség, merthogy az is volt, és a tanya is odalett, mert elárverezte azt a bank. A Fehértó környéki terület (a Virágoshalomban), az a kis darab föld maradt meg, 5-6 hold. Azon vegetált azután a család, a kilenc életben maradt gyerekkel (sorban Tercsa, Rózsi, Sándor, János, Imre, Veronka, Panka, Antal és Marika).
Az eset nem csak az apát, de a fiát is megbélyegezte. Midőn a főbíróval megestek e fentiek, éppen akkortájt (1882) udvarolt a legidősebb fia, az ifjú Sándor (1862–1955) a Kóródi Franciskának (1866–1926). Franciska apja töltötte be akkoriban a második bíró posztját. Eleinte örült ám ő a frigynek, mert jómódú volt annak előtte az öreg Kiss A. Sándor, jó is volt a kapcsolatuk, meg még szomszédok is voltak a faluban. De mikor megtudta, hogy a vőjelölt apja aláírta a váltókat (kezes lett a hitelhez), akkor már sejtette, hogy odalesz a vő vagyona, el lesz az már adósodva. Így már nem szívesen engedte a lányát az ifj. Sándorhoz, tiltotta őket egymástól. Tudta ezt az öreg Kiss A. Sándor is, meg azt is, hogy az ő fia mennyire szeretné azt a Franciskát. Hívatta hát a fiát. Az bement, levette a kalapját, és így köszöntötte az apját: „Dicsértessék a Jézus Krisztus, édesapám! Hívatott?”, erre az öreg dörgedelmesen: „Igen fiam, hívattalak! 20 éves vagy. Megnősülhetsz! Ha cigánylyányt veszel el, azzal élsz, ha királykisasszonyt veszel, azzal élsz! Elmehetsz, kimehetsz.” Értett ám a szóból az ifjú Sándor, tudta, hogy apja az áldását adta őreá, akárhogy is dönt. Megszöktette hát a Franciskát, ha nem adták, akkor is! Hamarosan egybe is keltek (1884), és éltek aztán boldogan, szerelemben több mint negyven év házasságban, és lett nekik mindösszesen 11 gyermekük, aki közül heten unokákkal is megajándékozták őket.
Mindezeket még az ifjabbik Sándor (a főbíró fia) mesélte el élete alkonyán, 1955-ben (93 éves korában!) a még ma is élő dédunokájának. Később, 1960-körül ugyanígy mesélte a történetet az öreg (a főbíró) Kiss A. Sándornak a másik menye, Kiss Imréné Cserháti Anna az ő unokájának. ’Kezes’ Kiss A. Sándor főbíró és elsőszülött fiának története, mint láttuk, több mint 140 évvel visz minket vissza az időben, amellyel ez a leszármazott családok egyik legrégebb óta fennmaradt, a szájhagyomány útján máig átörökített visszaemlékezése.
Kiss Dávid Sándor
Források:
- Farkas Kristóf Vince: Jászfényszaru 1848-49-es szabadságharcos hősei, Mi Újság Fényszarun, 2017/3, p11.
- Lantos Péter: Jászfényszaru történte, Életírás a redemptiótól a jász kiváltság megszűnéséig Jászfényszaru, 2003, felelső kiadó: Tóth Tibor; ISBN 9632067193.
- A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár településünkre vonatkozó gyűjteménye, Horváth Gergő igazgatóhelyettes segítő közreműködése.
- Visszaemlékező leszármazottak, déd-, ük- és szépunokák, köztük Kiss Jánosné Márkus Erzsébet, Kiss Kornélia és Szabó Krisztina, Győri János Bertalan, Rimóczi György, Nagyné Kiss Mária, id. dr. Kiss A. Ferenc, Kiss Zoltán, Virág István.
Fotó: ’Kezes’ Kiss Sándor főbíró fennmaradt levele Sipos Orbán alispán úrnak, 1879 októberéből.
