febe fejlec lekerekitett

  A Fényszaruiak Baráti Egyesülete 2022. augusztus 27-én (szombaton) önköltséges kirándulást szervez Kiskunfélegyháza – Mórahalom – Kiskundorozsma településekre.
   Jászfényszaru lakói telepítették be részben Kiskunfélegyházát és Kiskundorozsmát.

 Móra Ferenc Emlékház  Kiskunfélegyházán Kiskun Múzeumba érkezünk, majd Városháza díszterme és Móra Ferenc Emlékház megnézése, főtéri séta.
Mórahalmon az Ezer év parkjába látogatunk el, múzeumi szakvezetéssel. A szabadtéri kiállítóhely kéthektáros területen a történelmi Magyarország építészeti szimbólumait, történeti emlékeit foglalja magába 1:25-ös méretarányú makettek formájában. Templomok, várak, paloták valamint kastélyok és műemlékek várnak élő közelségben a régi idők emlékeivel. Háromfogásos ebéd a Platán Panzió és 4-es Vendéglőben.
   Ebéd után Kiskundorozsma Tájházzal és néhány köztéri alkotással ismerkedünk meg.
Kellő számú jelentkező esetén 48 fős autóbusszal 6 óra 25 perckor városházától indul és kifelé haladva a helyi járatú autóbuszmegállókban megállva, Jászberényen át indulunk Kiskunfélegyházára. Várható vissza érkezés 21 óra.
  Dorozsmai Tájház Költségek egy főre múzeumi belépők: 2.500 Ft Mórahalmon, 70 éven felülieknek is fizetni kell, így a legolcsóbb a csoportos belépő és szakvezetési díj. Ebéd költsége: 3.500 Ft, ital nélkül. Az autóbusz költség az aktuális üzemanyagártól függően maximum 5.000Ft, annak pontos költségét az utazás alkalmával kell befizetni.
A kirándulásra jelentkezni augusztus 14-ig, illetve az ülőhelyek mértékéig lehet.
A jelentkezők személyesen a Városi Értéktárba Tóth Tibornál, 6000 Ft előleg befizetésévelbiztosíthatják a kiránduláson való részvételüket.  Helyet foglalhatnak E-mailben Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy +36/30-337-3336 mobilszámon.
Tóth Tibor

Fotó:

  1. Móra Ferenc Emlékház Kiskunfélegyháza
  2. Tájház Kiskundorozsma