febe fejlec lekerekitett

glonczi r 38 nagy karolyne5718DB6C 9372 CA66 5209 48D3282FF208 600 400 Jászfényszaru Város Önkormányzata, a IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú művészeti Iskola, a Napfény Óvoda, a Fényszaruiak Baráti Egyesülete és a „Jászfényszaruért” Alapítvány meghívását a szeptember 3-án délután 14 órakor kezdődött bensőséges ünnepségre, mint egy kettőszáz fő fogadta el. A programra sok volt fényszarui és az utóbbi 10 évben elhunytak hozzátartozói is eljöttek. A Himnusz elhangzásával vette kezdettét a több mint két órás program.

Tóth Tibor a rendezőszervek nevében a megjelentek köszöntése után így folytatta: „…Már harmadik alkalommal emlékezni jöttünk össze, akire emlékeznek, mondja a mondás, az nem halt meg igazán, az itt van közöttünk, a szívünkben. A Tanítók emlékműve ezt szolgálja, nem csak 10 évenként rendezett emlékünnepségünk ad alkalmat az emlékezésre. Maga az alkotás a mindennapok során is lehetőséget biztosít, hogy lapozgatva a hallhatatlanok könyvét, osztálytalálkozók alkalmával is emlékezzünk a tanítókra, tanárokra, óvodapedagógusokra.

   Húsz évvel ezelőtt május 1-jén a Fényszaruiak Baráti Egyesülete kezdeményezésére, a FÉBE és alapítványa támogatásából és a jó szándékú adakozók adományából hoztuk létre és avattuk fel a Szabó Imrefia Béla szobrászművész, által tervezett és Tóásó Tibor kőszobrásszal közösen kivitelezett Tanítók emlékművét.
   Az idő múlását nem csak őszhajszálaink számának gyarapodása és a Tanítók fájának, a piramistölgynek növekedése jelzi, hanem az elmúlt tíz évben Jászfényszarun tanítók közül is többen már csak szívünkben vannak jelen és odafentről tekintenek most le ránk. A hallhatatlanok olvasókönyvébe az avatáskor bekerült 104 névhez, 2012-ben 29 név csatlakozott, most 27 név került bevésésre, összesen 160 személy az, akik a nevelés és oktatás területén múlhatatlan érdemeket szereztek Jászfényszaru elmúlt 270 évében, rájuk emlékezünk ezen az ünnepségen.”

   Ezt követően Győriné dr. Czeglédi Márta Jászfényszaru város polgármestere, a FÉBE Örökös Egyesületi Tag cím birtokosa, az ünnepséget ünnepélyesen megnyitotta. Beszédében hangsúlyozta, hogy mennyire fontos volt saját, de mások életében is az otthonról hozott ismeret, az óvodában, az iskolában megszerzett tudás, a pedagógus példaképek, amik együttesen hozzájárultak személyiségünk kialakulásához, életutunk alakulásához. Az ünnepségen most Jászfényszarun tanított nagyszerű tanítókra, tanárokra, óvoda pedagógusokra emlékezünk.
 A 2002 és 2012-es ünnepségek levezetését Cserháti Ágnes televíziós műsorvezető, szerkesztő, oktató, a „Jászfényszaruért” Alapítvány kurátora végezte. Felkérést most is örömmel vállalta. A rendezvény napján délelőtt pozitív tesztje miatt le kellett mondania részvételét.
   A rendezvény háziasszonya teendőit Lovászné Török Magdolna, a IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Igazgatója, önkormányzati képviselő, bizottsági elnök a FÉBE titkára látta el.  

   A jászfényszarui IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában már tegnap előtt csütörtökön megszólalt a csengő jelezve a tanévnyitót, a tanévkezdést. Tíz éve Zsámboki László ny. általános iskolai tanár, a FÉBE tagja a saját tanévkezdésére az Évfordulóra című versével emlékezett vissza. Ma már égi mezőkről hallgatta versét, Kotánné Kovács Tímea általános iskola tanár, a „Jászfényszaruért” Alapítvány kurátora tolmácsolásában.

   Ezt követően elkezdődött az emlékezés azon tanítókra, tanárokra, óvodapedagógusra, akik az elmúlt 10 évben hagytak itt bennünket és most került nevük bevésésre a katedrán levő „halhatatlanok” olvasókönyv bronzlapjaira, azzal a két évszámmal mettől meddig tanított településünk valamelyik iskolájába. A vésés és az emlékezés sorendjénél az intézményhez érkezés éve került figyelembe véve.

.
   Elsőként Tóth Tibor helytörténész, a FÉBE elnöke emlékezett Nagy Márta, Dr. Bitter Istvánné, Zsámboki Bertalanné, Görbe Emánuelné és Lakatos Marcella pedagógusokra.
Basa Éva, nyugalmazott nevelőszülői tanácsadó, a Jászfényszaruért Alapítvány kurátora, mint tanítvány szólt Kohári András tanítóról, aki négy évtizeden át végzett nevelő, oktató munkát Jászfényszarun.
Pető Istvánné Borbély Magdolna egykori osztályfőkre Czeglédi Lászlóné nyugalmazott helyi postahivatal vezetője, FÉBE tag írt emlékező gondolatokat. Váratlan betegsége a személyes jelenlétet nem tette lehetővé. Így az írásban elküldött sorait Botkáné Sárközi Ildikó, a IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgató-helyettese olvasta fel.
Nagy Károlyné Rékasi Erzsébet, Jászfényszaru szülötte, a volt Winkler-Homok tanyai iskola diákja, nyugalmazott Új-Hatvan-i általános iskolai igazgató, aki 1956 és 1964 között tanított településünkön egykori kollégájára Kovacsik Évára emlékezett.
Tóth Tibor kutatásai és az anyakönyvi adatok alapján idézte fel Sándor Gyula, Oláh Piroska és Pataki Margit pedagógusok helyi tevékenységét.
Harmath József versmondó, több kötetes helyi költő, a Fortuna együttes alapító tagja Pablo Neruda: Az élethez című vers előadásával színesítette az esemény menetét.
Dr. Földesné Dr. Rékasi Éva adjunktus, belgyógyász, nefrológus szakorvos, a FÉBE tagja, Lantos Péterné Gönczöl Teréz biológia tanárával kapcsolatos emlék képeit osztotta meg a jelenlévőkkel, aki Jászfényszarun 1957 évben kezdte pályáját és 1995-ben innen ment nyugdíjba.
Lovászné Török Magdolna emlékezett Mészáros Tivadarra, mint tanítvány, és mint kolléga.
Herbich Ilona osztályfőnökre Berze Lászlóné Vityuka írt kedves gondolatokat, jelenlegi egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy körünkben legyen. Botkáné Sárközi Ildikó olvasta fel írását.
Dr. Kocsisné Horti Monika idézte fel Keresztesi Józsefné Sebők Gizella emlékét, aki 31 tanéven át tanította a helyi kisdiákokat.
Bordásné Kovács Katalint, a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, az egykori diák emlékezett Keresztesi József volt igazgatóra, tanárra, az ének-zene kultúra helyi megteremtőjére és haláláig művelőjére.
Az óvodások képviseletében Kocsis Tamarától hallgattunk meg egy versikét, betanította Mezei Zsoltné óvónő.
Berényi Ferencné nyugalmazott általános iskolai tanár, igazgatóhelyettes, a kollégára, az igazgatóra Zsámboki Lászlóné Dajkó Idára Ducikára emlékezett.
Tóth Gábort, volt négy ciklusos országgyűlési képviselő Bag volt polgármestere, Jászfényszaru szülötte, a sport sikerei kapcsán mondta el milyen életre szóló útravalót kapott Zsámboki László tanártól.
Dr. Földesné Dr. Rékasi Éva szólt alsós tanítójáról Valyó Margitról, aki 1962-től nyugdíjba vonulásáig 1995-ig írni, számolni, olvasni tanította diákjait. Berzéné Magyar Krisztina a Fortuna Együttes tagja Váci Mihály: Jegenye fényben című versét adja elő. Berényi Ferenc Jászfényszaru szülötte, nyugalmazott általános iskolai tanár, önkormányzat képviselő, bizottsági elnök, Kurunczi Sándor kolléga, barát emlékét idézi fel. Kiss Szidónia tanítóra, zászlóanyára, kedvenc kistanítványa Dr. Tóth Lajos gasztroenterológus. osztályvezető főorvos, FÉBE-tag Mosonmagyaróvárról írt visszaemlékezést. Családi elfoglaltsága miatt nem tudott az ünnepségre eljönni. Czeglédi Dóra, a IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese olvassa fel gondolatait. A bronzlapokon eddig két óvónő szerepelt, nevük most eggyel bővült Szakaliné Hesz Katalin óvónő Juhász Sándorné Margó óvó nénire, mint kolléga emlékezett.

Szabó Krisztina énekművész, operaénekes, FÉBE tag, - akinek édesanyja a Vasúttanyai Iskola diákja volt, majd több mint 35 évet tanított Hatvanban – Demjén Ferenc szerzeményét a Honfoglalás betétdalát a Kell még egy szó című dalt énekelte.

Tóth Tibor Móczó Jánosné Ménkű Klára, Rabóczi Lászlóné és Sebők Józsefné pedagógusokra emlékezett. Erdei Gábor, a tanítvány, a vers és prózamondó, a volt Napsugaras és Fortunás színjátszó, idézze fel Kovács Andrásné Rozika néni emlékét. Az emlékezők sorát Bognár Zita, a IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola gazdasági vezetője zárja. A volt kolléga, Tarnai Lászlónéval kapcsolatos gondolatait összegezte.

   A következő néhány percben nem személyekre, hanem egy eseményre emlékeztünk. Fél évszázaddal előtt pirosbetűs ünnep volt 1972. augusztus 31. A nagyközség apraja-nagyja ünnepelte az új iskola ünnepélyes átadását.
   Lovászné Török Magdolna a korabeli megyei lapban írtak alapján a Nagyiskola átadásáról készült tudósítást ismertette. A beszédéből idézve, a következő gondolatokkal nyitotta meg a Kisiskola homlokzatán ANNO Jászfényszarun nevelés – oktatás képekben szabadtéri tárlatot.

„…Jó szívvel ajánlom figyelmükbe a jubileum kapcsán, a Kisiskola falán elhelyezett kiállítást, amely az elmúlt időszak, közel 100 év történetét meséli el, egykorvolt, ill. még ma is élő pedagógusok, diákok archívumának köszönhetően. Az iskolával, óvodával kapcsolatos régi fotókkal kívánunk kedveskedni a hazalátogató és helyben lakóknak egyaránt. Már a válogatás közben is szívet melengető volt az emlékek felidézése, az egykori kedves arcok, a régen volt épületek nézegetése. Biztos vagyok abban, hogy Önök, akik itt most megjelentek és a városunk lakói is szívesen időznek majd el e képek előtt és számtalan történet fog megelevenedni beszélgetéseik alkalmával. Emlékezzünk azokra a pedagógusokra, akik valahol, valamikor jegyekkel írták tele az anyakönyvet, akiktől tanultunk, akik által formálódtunk és most is figyelnek ránk odafönn. Emlékezzünk azokra az osztálytársakra, kollégákra, akikkel valamikor közös úton haladtunk, merüljünk el a ifjú korunk örömeiben, élményeiben!...”

   Megköszönte Bordásné Kovács Katalinnak a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár igazgatójának a szervezést és Tóth Tibornak a Városi Értéktár gondozójának a régi fotók biztosítását.

   A következő percekben a „Halhatatlanok olvasókönyvébe” bevésett 160 főre emlékezve a köztéri alkotás megkoszorúzására került sor. Az esemény alatt a Szűcs Mihály Huszárbandérium tagjai Ézsiás Vencel hő. huszár őrnagy felvezetésével két fiatal huszártiszt Ézsiás Barnabás és Ézsiás Levente tiszteleget a kőkatedránál, a koszorúkat Mezei Lili diákpolgármester helyezte el.

   Az emlékművet megkoszorúzta: Jászfényszaru Város Önkormányzata, a IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Általános Iskola és Napfény Óvoda, a Fényszaruiak Baráti Egyesülete, a Jászfényszaruért” Alapítvány, valamint Jászfényszarun az Oktatásért Alapítvány képviselői.

   Az ünnepség befejező részeként Tóth Tibor emlékezett születésének 125. évében Márkus Máriára a település első okleveles óvónőjére.

   Márkus János és Simon Szidónia gyermekeként – 1897. szeptember 16-án látta meg a napvilágot. Óvónői oklevelét 1919. október 16-án a budapesti VII. kerületi Magyar Királyi Állami Óvónőképző Intézettében szerezte. Szolnok vármegye tanfelügyelője engedélyezte Márkus Mária óvónőnek magánóvoda létesítését Jászfényszaruban. A magán óvoda ténylegesen 1934. április 23-án nyílt meg. Az óvoda állami kezelésbe való vétele 1948 évben történt, az óvónő számára ez kedvező volt, mert a fenntartási költségek ezen túl nem őt terhelték. 1956-ban nyugállományba vonult. Márkus Mária (aki családot nem állapított) hivatalosan 22 évig foglalkozott a kis gyermekek iskola előkészítésével. 1979-ben 82 évesen hunyt el.
   A Fényszaruiak Baráti Egyesületének Elnöksége kezdeményezte, hogy a település első óvónőjének és óvoda létesítőjének emlékét az óvoda falán elhelyezett táblával örökítsük meg az utókor számára.
   Szüleink, nagyszüleink egyrészét magán, majd az állami óvodájában nevelte. Az emléktábla közadakozásból valósult meg. A következő személyek ABC sorrendben különböző összegekkel támogatták a nemes cél megvalósulását, melyet ez úton is köszönjük. Ahol település név nem szerepel azon személyek helyben laknak. Dr. Ballagó Katalin Hatvan, Barna Lajosné Kiss Éva Budapest, Berényi Ferenc, Berze Lászlóné Budapest, dr. Both Béla Budaörs, Cserháti Ágnes Budapest, Cserháti Vencelné, Dobos Istvánné, Fekete Imre (Szabadság út 67.), Gömzsik Csabáné Nagy Anna Érd, Győri János (Lehel út 17.), Győriné dr. Czeglédi Márta, Győriné dr. Szabó Gabriella, Hangosiné Réz Mária, dr. Harangozó Imre Budapest, dr. Jakus Zoltán Jászberény, Kis (B) Gábor, dr. Kiss Dávid Sándor Budapest, Kolozs Sándor, Kónyáné Kolozs Katalin, Kővágó Jánosné, Németh András Jászberény, dr. Lakatos Béla, Lovászné Török Magdolna, Pásztor Zsuzsanna, Pethő Ferenc, Sándor Csilla Budaörs, Somlai Ferencné Ballagó Rózsa Budakeszi, Szabó Krisztina Hatvan, Szeder László Sárospatak, Szűcs Mihály Huszárbandérium, Tóth Gulyás Zoltán Szeged, dr. Tóth Katalin Abony, dr. Tóth Lajos Mosonmagyaróvár, Tóth Tibor, Varga Gábor, Varga Gáborné Kis-Pál Terézia.
   Ezt követően a Napfény Óvoda bejáratának jobb oldalán elhelyezett emléktáblánál két óvodás Baranyi Réka, Hamar Benedek verssel köszöntötték az avatáson megjelenteket. Felkészítették őket, Csuzzné Lovász Mária, Jarábikné Sinkovics Andrea óvónők.
   A verset követően az emléktáblát leleplezte Győriné Dr. Czeglédi Márta polgármester, Klippánné Jáger Melinda óvodaigazgató, Tóth Tibor, a FÉBE elnöke.
   Az Jászfényszaru Város Önkormányzata, a Napfény Óvoda és a FÉBE képviselői helyezték el a táblánál a koszorúiakkat, ahol szintén a huszárok és a diákpolgármester közreműködött.
   Lovászné Török Magdolna megköszönte Tóth Tibornak és segítőinek az ünnepséget előkészítő több hetes munkát. Az emlékmű kiegészítésében, felújításában közreműködő Szabó Imrefia Béla szobrászművész és Tóásó Tibor kőszobrász tevékenységét, valamint Nagyné Kiss Mária és családjának e célra adott adományát. A mai emlékezők, a versmondók, az énekes, az óvodások, óvónők közreműködését. A helyi Rendőrőrs, a Jászfényszaru Városi Polgárőrség tagjainak, a GAMESZ dolgozóinak a rendezvény területének előkészítését, biztosítását, valamint Fekete Károlynak a hangosítást.
   Köszönetet mondott mindenkinek, akik a megemlékezést megtisztelték jelenlétükkel. Kérte, akinek ideje engedi, tegyen eleget az önkormányzat meghívásának a szomszédos Royal Kaszinó étterembe egy frissítőre, kávéra, közös találkozásra és beszélgetésre invitált.  
   Bejelentette, hogy 17 órakor a Rk. templomban Szentmise lesz az elhunyt pedagógusok tiszteletére. A misét Kiss Gábor plébános, érseki tanácsos celebrálja, aki teheti, részvételével tisztelje meg a szertartást.   
   Az ünnepség a szózat közös eléneklésével zárult.
   Az ünnepségen az emlékezők beszédeit szerkesztett formában lapunk következő számaiban folyamatosan közzétesszük.                                                                                                                              


Tóth Tibor

Fotó: Glonczi Rudolf

1./ Nagy Károlyné Rékasi Erzsébet emlékezett Kovacsik Éva kollégájára.
2./ Dr. Földesné dr. Rékasi Éva Lantos Péterné emlékére helyezi el a rózsát az emlékmű előtti vázába
3./ Berényi Ferencné Zsámboki Lászlóné Ducika emlékét idézte fel.
4./ Kocsis Tamara verssel köszöntötte a jelenlévőket, felkészítette a mögötte álló Mezei Zsoltné
5./ A résztvevők egy csoportja
6./ Győriné dr. Czeglédi Márta és Tóth Tibor az emlékezés rózsáit helyezik el.
7./ Az általános iskola és óvoda vezetői helyezték el koszorújukat az emlékműnél
8./ A „halhatatlanok olvasókönyvének” új lapjai
9./ Márkus Mária emléktáblája, az óvoda falán (Fotó: Tóth Tibor)