Sorozatunkban a tanítóink emlékére 2022. szeptember 3-án rendezett ünnepségen az elmúlt tíz évben elhunyt tanítókról, tanárokról, óvónőről elhangozott visszaemlékezése-ket tesszük közzé szerkesztett változatban. A „halhatatlanok” olvasókönyv bronzlapja-ira a vésés és az emlékezés sorendjénél az intézményhez érkezés évét vettük figyelembe.
Berényi Ferencné nyugalmazott általános iskolai tanár, igazgatóhelyettes, a kollégára, az igazgatóra Zsámboki Lászlóné Dajkó Idára Ducikára emlékezett.
„A legtöbben végül csak néhány embernek maradunk meg az emlékezetében. A tanárokra azonban több ezren emlékeznek egész életükben.” - mondta Andy Rooney amerikai író.
Azt hiszem ez a megállapítás különösen igaz Zsámboki Lászlóné mindannyian Duciként, Duci tanítónéniként nevezett kolleganőmre.
Úgy hiszem, hogy nekem több volt Ő annál, mint kolleganő, hiszen jó baráti kapcsolatot ápoltunk úgy vele, mint férjével, Lacival. Tudtunk egymás családjában lezajló fontosabb eseményekről, dolgokról. Úgy érzem, hogy nagy figyelemmel, szeretettel érdeklődött a lányaink életéről, kiemelt figyelmet felnőtt korukban is kísérte őket.
Miért így emlékezek rá? Mert ez a figyelem hosszú pályafutását végig kísérte és ez a szerető figyelem minden tanítványára ráirányult pályája során.
Sok – sok kisgyereket megtanított olvasni, számolni, írni, megszerettette velük a testnevelést. Vidám vakációt biztosított a nyári táborok alkalmával sok-sok gyereknek, mint úttörővezető. Igazgatói évei alatt következetes volt, rendet, fegyelmet követelt maga körül. Ha a folyosón végig ment jellegzetes kopogós cipójében, tudtuk végzi a dolgát, segít, intézkedik.
Férje, Laci halála után állapota gyorsan romlott. Aggódva néztem leépülését, amit hamarosan követett a halál. Ez a tábla ugyan tudatja mindenkivel, hogy itt élt és dolgozott Zsámboki Lászlóné, de emlékét a szívünkben őrizzük mindannyian, akik itt vagyunk és azok, akik ismerték, szerették, de most nem tudnak itt lenni a körünkben, ezen a megemlékezésen.
Tóth Gábor nyugalmazott országgyűlési képviselő és polgármester, Jászfényszaru szülötte. A sport sikerei kapcsán mondta el milyen életre szóló útravalót kapott Zsámboki László tanártól.
Vannak emberek, kik egy életre nyomot hagynak az életünkben. Szüleink, szerelmeink, s nem utolsó sorban tanáraink.
Tanáraink, akiktől olyan példaképeket, instrukciókat kaphatunk, amik nélkül más lett volna az életünk, más emberek lettünk volna. Ilyen ember volt Zsámboki László tanár úr, tanárbácsi, akit az idők előre haladtával nem csak tanáromként, de talán már barátomként is tisztelhettem.
Ritka empátiával és lelkesedéssel indított el sokunkat – azt hiszem Boros Magdival mi voltunk az első fecskék abban az időben – országos szintre repített, bíztatva, lelkesítve mindkettőnket.
Az, amit életem során elértem, részben Zsámboki tanár bácsinak köszönhettem, mert Ő volt, aki megtanított küzdeni, hogy a sikerhez sok lemondás és munka párosul.
Lantos Péter, Molnár Imre tanár bácsik, akik a régi fiúiskola földes, poros udvarán versenyeztek, edzettek minket, majd a Margitszigeti úttörő stadionban drukkoltak nekünk… Soha el nem múló élmény és emlék számomra. Zsámboki tanár bácsival, aki végig velünk és mellettünk dolgozott, örülve sikereinknek.
Nekik köszönhettem, hogy erőt és kitartást kaptam a további életemhez, munkámhoz.
Katonaként, ejtőernyős kommandósként s hogy, az új kori történelmünkben 16 évig a Magyar Parlament egyéni választott országgyűlés képviselőként is megálljam a helyem, szülőföldem és tanáraimnak becsületet szerezve, úgy hogy, emellett mellett polgármester is voltam 8 évig a Galgamente egyik nagyközségében… Emléked sokunk szívében, lelkében örökre megmaradt… Egyetlen szó maradt már csak köszönöm.
Dr. Földesné dr. Rékasi Éva adjunktus, belgyógyász, nefrológus szakorvos, szólt alsós tanítójáról Valyó Margitról, aki 1962-től nyugdíjba vonulásáig 1995-ig írni, számolni, olvasni tanította diákjait.
Az iskolába lépés minden ember életében meghatározó esemény. 50 év távlatából nehéz, de érdemes erre visszaemlékezni. Általános iskolai tanulmányaimat Valyó Margit tanítónő osztályában kezdtem. Milyen is volt egykor régen az ő osztályában elsősnek lenni? Az óvodai időszak játékkal töltött óráit egyik napról a másikra az írás és olvasás elsajátítása vette át.
Valyó Margit tanítónő nagyon is komolyan vette a szakmája kihívásait. Következetesen és célratörően igyekezett bennünket megismertetni az írás-olvasás alapjaival, amely minden magasabb rendű tudás alapja is egyben. Akkoriban gyermekként természetesen úgy éltem ezt meg, hogy ő csak egy szigorú tanítónő, akinél már nem a játék, hanem az iskolai órák kötöttsége, rendszeressége, a számonkérés a domináló. Akkor ez számomra kicsit félelmetes is volt. Felnőtt fejjel azonban már másként és helyesen tudom értékelni ezt az időszakot. Az akkori szigorúsága nyomán sok-sok gyermeket indított el egy olyan úton, amely jó eséllyel egy sikeres, boldog élet felé vezet.
50 év elteltével ismét találkozhattam vele, munkám során, idős korában, betegsége miatt kerültünk kapcsolatba. Felemlegettük a régi szép időket, megmutattam neki egykori első osztályos bizonyítványomat, melyen az ő aláírása áll. Egyik beszélgetésünket Valyó Margit tanítónő az alábbi elgondolkodtató és megható mondattal fejezte be: 50 éve én fogtam a doktornő kezét, amikor írni tanítottam, most a doktornő fogja az én kezemet és gyógyít.
Mindig hálás szívvel gondolok vissza rá.
Tóth Tibor
Fotó:
1./ Berényi Ferencné emlékezik Zsámboki Lászlóné ducikára (Glonczi Rudolf)
2./ Tóth Gábor az emlékműnél egy szál rózsát helyez el Zsámboki László tanár emlékére (Glonczi Rudolf)
3./ Valyó Margit portré kép (Városi Értéktár)
