Ha régi autókról esik szó, sokunk az ’50-es ’60-as évek járműire gondol. A háború utáni években, sőt a vészkorszakot követő másfél-két évtizedben valóban nem mindennapi lehetőség volt autót birtokolni. Hogy miért is? A második világháborúban a hazai személyautó-állomány (1939-ben ~31 000 db) körülbelül 80-85%-a megsemmisült vagy eltűnt a sorozások és a hadiesemények kapcsán. Ezt tetézve, a Rákosi-korszakban lényegében megszűnt a magánautózás intézménye, hiszen 1951 év elejétől csak különengedéllyel lehetett üzemanyag-jegyet igényelni, aki pedig ehhez nem jutott hozzá, annak az autóját elrekvirálták. Az így begyűjtött autókat jobbára szétbontották, bezúzták, a vasgyűjtés jegyében megsemmisítették, amivel lényegében teljesen felszámolódott a magyarországi háború előtti személyautó-állomány. Ilyen tragikus helyzet egyetlen környező országban sem állt elő. Csupán maroknyi túlélő, talán 100-150 kocsi maradhatott fenn, olyanok, amelyeket elrejtettek, szétszedtek, és ezáltal a hivatalos szervek nem láttak rájuk. A jelen cikk is egy ilyen túlélőről szól, amely szorosan kötődik Jászfényszaruhoz.
Jelen ismereteink szerint Jászfényszarun már a második világháború előtt is rendelkezett néhány magánszemély személyautóval. Legalább 4-5 autóról van tudomásunk, amelyek ismerten vagy vélhetőleg mind, vagy majd’ mind elenyésztek a fenti körülményekből kifolyólag. Van azonban egy közülük, amely semelyik másikhoz sem fogható különlegesség volt, s mi több, szenzációval határos módon mind a mai napig fennmaradt!
A szóban forgó autó a Škoda őse, egy 1918-as évjáratú, elsőszériás Laurin & Klement So típus volt. Az autót 4-hengeres, termoszifonos vízhűtéses, 2413 cm3-es és 25 lóerőt biztosító erőforrással látták el. Legnagyobb sebessége 70 km/h, az autó teljes hossza 4,2 m, súlya 1300 kg. Fékrendszere mechanikus, gyújtása mágneses, sebességváltója 4+1 fokozatú. Felépítményként 4-ajtós, 6-személyes, lemezzel borított favázas, nyitható tetejű (ún. amerikai tetős) túraautó-karosszériával látták el a gyárban (nem karosszálóüzem készítette!). E típusból akkoriban nem kevés, összesen 563 darabot gyártottak öt év leforgása alatt (1918-’24), mára azonban 3-4 darab maradt fenn belőle a világon, ezek egyike éppen Jászfényszarun.
Az ősautó hosszú évtizedeken keresztül Kóródi Sándor József (Kóródi Sándor és Rusai Anna gyermeke, 1897.IX.1.- 1979.XI.27.) tulajdonában volt. Ő a gyömrői származású feleségével, Vigyázó Margittal a Szabadság úton lakott, éppen a Felső temetővel szemben, ott, ahol ma a gyógyszertár van. De hogy is lett ő autótulajdonos? A műszaki tanulmányokat végzett Kóródi Sándor az emlékezet szerint is kiváló kézügyességgel rendelkező, amolyan ezermester ember hírében állt. „A bácsi még az első világháború végén döntött úgy, hogy saját kis műhelyet nyit Fényszarun. A műhelyhez szerszámok kellettek, Budapestre utazott hát, hogy ott szerezze be a hozzávalókat. A beszerzőkörút során egy útszéli garázsban bukkant a kissé sérült Laurin & Klement luxusautóra.” A garázs a két háború között a Dunlop márkájú gumiabroncsokat forgalmazó budapesti Schweitzer József és Fia cég telephelyén állt. „A kocsit nyomott áron kínálták, mindenki ódzkodott megvenni, és nem véletlen! Az autót a rossznyelvek szerint balsors övezte. Nem sokkal korábban ugyanis súlyos balesetet szenvedett, szerencsétlenül a tetejére fordult. A tulajdonos grófi család utazott akkor benne, a rettenetes balest következtében pedig a család két benne ülő sarja szörnyethalt. Kóródi József nem sokat habozott, megnézte a motort és a kasznit is rendben találta, fizetett, és vitte haza a kocsit Jászfényszaruba.” Az autó mellett később más gépek is érkeztek őhozzá: saját Fordson traktort, Hansa-Lloyd szántógépet és egymás után több más autót és gőzgépet is szerzett, sőt mi több, már 1927-ben is áruba bocsátott egy másik, már akkor is használtnak titulált személyautót.
Az autó már a háború alatt is annyira öregnek számított, hogy elkerülte a sorozásokat és a csapatátvonulások figyelmét is. Bár az oroszok még így is szemet vetettek a járműre, de Kóródi Jóska bácsi elővigyázatos volt, és tett azért, hogy az autó ne legyen értékes préda: kivette belőle és eldugta a gyújtómágnest. Így a kocsi gyakorlati célok tekintetében hasznavehetetlenné vált. Éppen ezért a háború után sem vették állami tulajdonba. A beszolgáltatások idejét is a kert mélyen megbújva vészelte át, majd az ’50-es évek végi enyhülés után újra előmerészkedtek vele, és többször volt látható Fényszaru utcáin a már akkor is közel félévszázados fakerekű jármű. Az autóval együtt azonban a gazdája is egyre idősebb lett, és már nem tudta gondját viselni a matuzsálemnek. A család egyetlen gyermeke, Kóródi Kamilló (1938.II.28-1978.III.10.) nem érezte át az apa gépek iránti vonzalmát, így az autó a szabad ég alá került, és ott várta végnapjait. Már-már úgy tűnt, hogy minden remény elfogyott a ritka, érdekes autó számára, amikor váratlanul fiatal fivérek érkeztek Szegedről. Fivérek, kiknek nevét a veteránautók kedvelői azóta is az egész világon ismerik Angliától Argentínáig, Németországtól Új-Zélandig! Folytatjuk…
Köszönjük az adatközlők szíves segítségét: Tiszárovits László, Kisapáti István, Tóth Zoltánné Ézsiás Mária, Palócz Imréné Rózsa Piroska, Horváth Gábor, Szakaliné Hesz Katalin, Hesz Róbert
Kiss Dávid Sándor
Fotók:
- A Fényszaruról elszármazott ősautó, Laurin & Klement So, 1918 (ismeretlen szerző fotója)
- A Laurin & Klement autó részletei (Horváth Gábor, Auto Extra)
