A jászfényszarui Samsung Electronics Magyar Zrt.-nél, a helyi közösség tagjaként a vállalati felelősség és kötelességtudat iránti elkötelezettség elmélyítésére törekszik.
Termékadományaikkal folyamatosan támogatják a környékbeli oktatási, egészségügyi és szociális intézményeket.
Készülékeik hozzájárulnak az oktatás fejlesztéséhez, a tehetséges fiatalok támogatásáhozaz egészségügyi és szociális intézményekben a lakók és látogatók számára nyújtanak emelt szintű szolgáltatást.
2024 első Adományozó Ünnepségét rendezte meg február 22-én de. 9 és 11 óra között a Samsung Konferencia termében, melyen 21 intézménynek 25 db prémium Samsung TV készüléket adtak át.
Az ünnepségre engem is meghívtak, elkisért Agócs Ferenc a FÉBE elnökségi tagja. A terem baloldalán a gyár munkatársai, a jobb oldalon, mint egy 50 fő az ajándékozottak képviselői foglaltak helyet.
Az ünnepség résztvevőit köszöntötte Son Hyuk Seok úr a Samsung elnöke, aki kedves szavakkal elmondta milyen fontos események a gyár életében az adományozó ünnepségek. A Samsung jövőképe és értékrendszere, mint nemzetközileg elismert piacvezető vállalatként fontos ezen a területen is, hogy élen járjon, mutasson példát másoknak. Kifejtette, hogy biztos abban az adományozott tv-készülékek jó helyre kerülnek, és nemes célokat szolgál.
Szőllősi László a gyár személyzeti osztályának munkatársa, közel félórás prezentációban foglalta össze a Samsung történetét, a Jászfényszarun eltöltött 34 évet.
Sok új ismerettel gazdagodtam, a legérdekesebbeket az olvasókkal is szeretném megosztani.
Daegu városában 1938-ban Lee Byung-chul megállapította a Samsung Sanghoe-t. Az alapító 1910 és 1987 között élt. Samsung Sanghoe kezdetben 40 fővel működött, szárított halakkal, helyben termesztett élelmiszerekkel és tésztával kereskedett. A kezdeti három vállalat összevonásával létre jött a Samsung, melynek jelentése 3 csillag.
A vállalat tevékenységi köre folyamatosan bővült: nehézipar, vegyipar, elektronika, energiaipar, kiskereskedelem, pénzügyi szolgáltatások, infrasutrúra és ingatlanok, egészség, szabadidő, környezet és reklám. 86 országban van jelen, 300 ezer alkalmazott világszerte dolgozik Samsung cégeknél. 1970-ben megkezdik a fekete-fehér, hétévvel később a színes televíziók tömeggyártását.
1987-ben az alapító elnök halála után a fia Lee Kun-hee vette át a helyét. 1990-től a mennyiségről a minősére helyezték a hangsúlyt.
Ezt követően a gyár Jászfényszarun eltöltött 34 év főbb állomásait foglalta össze. 1989 decemberében működés feltételei megteremtődött. Naponta 400 színes televízió hagyta el a gyártósort. 1997-ben elkészült az egy milliomodik készülék, hat évvel később már a tizediket ünnepelték. A második gyárépületét (V2) 2007-ben átadásra került. LCM (kijelző) gyártás 2012 évben kezdődött el. A harmadik gyárépületben a (V3) 2014-ben elkezdődött a gyártás. 2018-ban elkészült a 100 milliomodik televízió. 2020-ban 75” fölötti készülékek, majd 2022-ben a mini led gyártása kezdődött el. Naponta 30 ezer LED televízió hagyja el a gyártósort.
Végül összefoglalta Samsung a társadalmi felelősségvállalási tevékenységét.
A tájékoztató után az elnök személyesen adta át az adományozási okmányt minden intézmény, szervezet képviselőjének. A Városi Értéktár is kapott egy 32” televízió készüléket. Köszönjük!
Fotó:
1./ Adományozó Ünnepség kivetítő képe
2./ Son Hyuk Seok elnök és tolmácsnő megnyitó köszöntés