febe fejlec lekerekitett

KGY 12 Elnökségi asztal A május 24-i éves beszámoló és feladat meghatározó közgyűlésen megjelent 39 fő egyesületi tag. A jelenlévő tagok ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadták az elnökség 2023 évi munkájáról szóló beszámolót, közhasznúsági jelentést és mellékleteit, valamit a 2024 évi főbb feladatokat és költségvetését.  

   A hagyományos rendezvényeken túl igyekezett az egyesület 2023 évben is maradandó értéket, „lábnyomot” hagyni az utókor számára. Az igazgatók márványtáblája mellé november 14-én elhelyezésre kerül az igazgatók tablója. Folytattuk az elmúlt években elkezdett a felsőtemetőben neves személyek sírjánakmegmentését,felújítását.Velsinszky József kántortanító, (49 évig volt kántora a településnek) és második felesége Hamza Margit tanító (23 évet tanított a helyi rk. elemi iskolában) sírjának megújítása megtörténet. A toronysisak felújítását anyagilag többféleképpen közzel 2 millió forinttal támogattuk. Kulturális Örökség Napjára „Tradíció – Innováció” jegyében a város és a FÉBE 30 éves jubileuma kapcsán a Tanítók Emlékműve, a székhely Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár, a Városi Értéktár és Kiss József Helytörténeti Gyűjtemény épületein Qr. kóddal ellátott táblát helyezett el. A FÉBE megalakulásának 30. évfordulójának emlékére az öt éve elültetett FÉBE fával (mamutfenyő) átellenben a járda másik oldalán 0,8 m átméretű márványból színes FÉBE címerthelyezünk el a székhelyünk parkjában. December 2-án a 30 éves a város és FÉBE közösrendezvény kapcsán kerül bemutatásra, alapítványunk gondozásában az Elöljárók – Élenjárók című könyv II. kötete, melynek összeállításában jelentős szerepet vállalt a FÉBE.
   Az egyesület elnöke 10 és 25 éves tagsági viszony alkalmából emlékérmet és díszokleveleket adott át.
   A 2024 évi programok közül kiemelkedik többek között dr. Lakatos Béla tiszteletére állított emléktábla. Kiss József tanár helytörténeti kutató születésének Centenáriuma tiszteletére rendezendő Emlékkonferencia, Emlékbélyeg megjelentetése, és két pályamunkájánakdigitális kiadása. A Szent Imre temetőben a Winkler család síremlékének felújítása. Helytörténeti jellegű társas kártyajátékot 8-99 éveseknek – előfizetők, támogatók segítségével – decemberben tervezünk kiadni, a település történetének játékos formában történő megismerésére.

 KGY 15 Bordásné hozászólása  A közgyűlés a FÉBE 2024 évi költségvetését 13,9 millió bevétellel szemben 16,8 millió kiadással hagyta jóvá.
   Megtárgyalta és elfogadta Győriné dr. Szabó Gabriella elnök előterjesztésében az Ellenőrző Bizottság beszámolóját, a számviteli beszámolóról alkotott írásbeli jelentést.
   A jelenlévők az elnökség előterjesztésében KGY.II./4./2024.05.24./ számú határozatot alkotta meg. Az egyesület közgyűlése az alapszabály 6. pontjának /2/ bekezdésének felhatalmazása alapján 2025. január 1-től az egyesületi tagok éves tagdíját, dolgozó tagjainál 2.000,- Ft-ban, nyugdíjas tagjainál 1.000,- Ft, keresettel nem rendelkező tagjainál 200,- Ft-ban alapítja meg. A tagoknak saját elhatározásuk alapján lehetőségük van a tagdíjat felülfizetni.
Tóth Tibor

Fotó:
1./ Győriné dr. Czeglédi Gabriella EB. elnök beszámolóját tartja Fotó: Lovászné Török Magdolna
2./ A közgyűlésen Bordásné Kovács Katalin hozzászólása Fotó: Tóth Tibor