Az előző lapszámunkban már hírt adtunk arról, hogy szeptember 7-én (szombaton) ünnepeljük Kiss József (1924-1989) születésének 100 éves évfordulóját.
9 órakor a róla elnevezett Helytörténeti Gyűjtemény homlokzatán elhelyezett emléktáblánál tartunk rövid ünnepséget, melyre tanítványokat, tisztelőket szeretettel várjuk.
10 órakor a Kissiskola színháztermében Emlékkonferencia kezdődik, a terem nagyságának megfelelő létszám 80 fő megtelt.
A centenárium tiszteletére postai emlékbélyeget és borítékot-díszítőbélyeget jelentettünk meg.
Kiss József több pályázati munkát készített a legjelentősebb és legátfogóbb két munkája az 1981-ben Jászfényszaru nagyközség földrajzi neveiI. Külterületi nevek, majd egy évvel később II. Belterületi nevek.
A Jászfényszaruért Alapítvány és FÉBE digitális változatban és 5 példányban bekötve közkincsé teszi, a két I. helyezett pályamunkát.
Prof. Dr. Szabó László a jászság neves kutatója, egyetemi tanár bírálatában a következőket állapította meg: „A pályázó Jászfényszaru földrajzi neveit dolgozta fel igen nagy alapossággal. A külterületi neveket tartalmazza a dolgozat, valószínű a következő kötetben ismerteti majd a belterületi neveket.
A pályázó dolgozata elején rövid történeti áttekintést nyújt Jászfényszaruról, a község első említéséről, a község nevének etimológiájáról. Nagy, széleskörű szakirodalmat épített bele a dolgozatába. A földrajzi neveket Lőrincze Lajos rendszere szerint csoportosította. Erről a rendszerről rövid tájékoztatást is nyújt.
A névanyag gyűjtése rendkívül alapos, gazdag, a közlés módja pedig színvonalas, mintaszerű, történeti adatokkal van alátámasztva. A dolgozatot 122 kitűnő fényképfelvétel egészíti ki, mely a határ felszíni formáit, dombjait örökíti meg. A térképek áttekinthetőek, szemléletesek, valóban segítik a tájékozódást.
A pályázat monumentális, nagy munka, valóban elmondható róla az, amit a bevezetőben olvashatunk „nem kis gyönyörűségem telt ebben a munkában. Életem értelmének egy darabkája ez.”
A pályázatot nagy dicsérettel I. díjra javasolom!”
A kiadványt a közel 300 korabeli fotó és rajzolt térképek gazdagítják. A munkát Horváth Sándor grafikus végezte.
Kép és szöveg: Tóth Tibor
Fotó: Postai emlékbélyeg