A FÉBE megalakulásától sokat tesz a kulturális és természeti értékek megmentése és újak létrehozása érdekében. A szellemi értékek és kisebb tárgyi eszközök is ide tartoznak.
Nyilván a tárgyi értékek (szobrok, emléktáblák, fák) megmaradásának van nagyobb esélye és jelentősége az utókor számára.
A Városi Értéktár közöségi termében a FÉBE szeptember 23-tól október végéig Magyar Lászlóné papírszalvéta gyűjteményéből rendezünk kamara kiállítást. A múlt század közepétől főleg a lányok körében hódított ez a gyűjtési forma. A szépérzéket fejlesztette, a szalvéta cserék az emberi kapcsolatok kialakulását segítette. Büszke volt a tulajdonos, ha esetleg egy külföldről behozott darabbal gazdagíthatta gyűjteményét.
A kiállítás Magyarné Kun Éva gyűjteményére alapoz, azonban szívesen veszünk, ha mások néhány számára kedves és érdekes darabbal – kölcsönben adott – gazdagítják, színesítik a kiállítást.
A kiállítást általában munkanapokon 9-12 és 13-16 óra között lehet megnézni. Az idősebb korosztály, aki maga is gyűjtő volt nosztalgiával gondol vissza ezen időszakra. Az unokák pedig láthatják, hogy a nagyszülők szabadidejükben mivel foglalkoztak.
Megjegyzem a Facebook-on most is találtam Szalvéta gyűjtemény csere-bere oldalt 892 követővel.
Szeretettel várom a látogatókat!
Kép és szöveg: Tóth Tibor