Ünnepélyes keretek között és baráti légkörben került átadásra a Jászsági Civil Vándordíj Jászfényszarun, a Városháza dísztermében, 2024. november 22-én. A Jászsági Civil Vándordíjat „A Jászságért” Alapítvány Kuratóriuma 2010-ben alapította, és minden évben olyan civil szervezet vagy intézmény nyerheti el, mely a jász kulturális örökség megőrzéséért tevékenykedik, és legalább öt éve a Jászok Egyesülete tagszervezete. A díjat idén, amit immár tizennegyedik alkalommal adtak át, a Fényszaruiak Baráti Egyesülete (FÉBE) érdemelte ki a hivatalos indoklás szerint „az eredményes közösségi tevékenység érdekében végzett szolgálatáért.”
Miután Tóth Tibor, a FÉBE elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, az esemény intellektuális tartalmát emelendő Dr. Dobos László, a Jászok Egyesülete elnöke és „A Jászságért” Alapítvány alapító kurátora tartott érdekfeszítő, szabadszavas előadást „Jászok a magyar nemzettudatban” címmel. A 40 perces előadás első fele időrendben szemlézte mindazon legfontosabb és fennmaradt írott forrásokat (összeírásokat, kutatásokat, tanulmányokat, történeti írásokat, stb.), amelyek a jászokról és a Jászság értékeiről tudósítottak és nyújtottak ismeretanyagot a jászokat befogadó magyarságnak, azaz egyfajta útmutatót adtak a kortárs érdeklődőknek. A forráselemzés Oláh Miklós „Hungaria” (1536) c. művével vette kezdetét, amely a jászság népét bemutató egyik legelső hazai dokumentum. A sokak számára közimert és terjedelemben néhány éve közre is adott Pentz-féle összeírás (1699), majd Bél Mátyás máig kiadatlan, 1750-es szemléltető leírásának méltatása követte. Mint kiderült Nádasdy Ferenc megbízásából fantasztikus rézmetszetek jöttek létre a jászsági viseletekről és a jászok mindennapi életének mozzanatairól (1660-64), kétszáz évvel később pedig értékes és tetszetős ábrázolások kerültek be a Jászságról kőnyomatok formájában Szeremley Miklós „Magyar hajdan és jelen” c. díszalbumába. A tartalmas bemutatás közben a hallgatóság a tekintetét Gyárfás István „A jász-kúnok története” (1873) és Fodor Ferenc „A Jászság életrajza” (1942) monumentális és páratlan értékű kötetein pihentethette meg.
Az előadás másik fele az ismeretterjesztő és tudományos dokumentumként szolgáló forrásokról áttért azokra a szépirodalmi művekre, amelyek szintén a jászokat igyekeztek bemutatni verses vagy prózai formában. E tekintetben Benedek Elek meséi és Zelk Zoltán költeményei mellett Móricz Zsigmond ’Kamukéró’ címmel írt elbeszélése, de még Réz Kálmán plébános kevésbé ismert leírása a „jásszá avatás szertartásáról” is szóba került. Úgyszintén jász vonatkozásokkal bír Móra Ferenc „Rab ember fiai” c. műve is. Az előadást a vendéglátók szobrászuk Szabó-Imrefia Béla legújabb emlékérmével köszönték meg a Jászok Egyesülete elnökének.
Az előadást követően felzendült a FÉBE „himnusza”, Máté Péter „Azért vannak a jó barátok” c. dala a Jászfényszarui Városi Énekkar előadásában, ezzel is köszöntve civilszervezetünket és különösképpen a FÉBE elnökét, Tóth Tibort. Az esemény csúcspontjaként a vándordíjat megtestesítő méretes trófeát és a vele járó 200 000 forint elismerést Dr. Dobos László nyújtotta át Tóth Tibornak. Az eseményen a FÉBE oszlopos és elkötelezett tagjai és külsős érdeklődők szépszámmal, közel 60 fővel voltak jelen.
„A FÉBE nem csak Jászfényszarunak, hanem a Jászságnak is egy meghatározó közössége. … Megbecsülik, szeretik, mintaként tekintenek rájuk Jászság szerte!” – Dr. Dobos László, a Jászok Egyesülete elnöke.
A laduációban továbbá még többek között elhangzott: „A kulturális örökség megóvására, újak létesítésére kiemelt figyelmet és jelentős összeget fordított az egyesület és alapítványa. Működése alatt három emlékművet, tizenhárom emléktáblát, ebből dombormű és arcplasztikával ellátott öt. Egyházi tárgyú emléket (keresztek, szobor, kápolnai kripta, templomi orgona, templomtorony) neves helyi személyek síremlékének, emléktáblájának megmentése, felújítása tíz esetben valósult meg.
Kiadványaik is nagyban kulturálisörökség megőrzését, terjesztését, bemutatását szolgálta. Három jászsági ebből kettő részben jászsági és 16 helyi kiadványt jelentettek meg. 19 képeslapot, egy 1-1 fotó, zenei és verses CD-t és nyolc 42 mm átmérőjű érmet (melyet szobrászművész tervezett, alkotott) adott ki. Ezek költségét nagyrészt saját forrásból és gyűjtött adományokból, valamint pályázatból valósította meg…”
Tóth Tibor FÉBE elnöke átvette a trófeát, magasra emelte, és elmondta a díjat a 208 egyesületi tag kapta ki-ki munkája szerint, de mindenképpen tagdíjával hozzájárult az elismerés elnyeréséhez.
Kiss Dávid Sándor
Fotó: Glonczi Rudolf