febe fejlec lekerekitett

 Dobák Zsuzsanna 2 jó  Egy alapító taggal megint kevesebben lettünk, Miklóskától (ahogyan Ő hívta testvérét) kaptuk a szomorú hírt, hogy október 28-án itt hagyott bennünket.

   Bátyja, Béla 2 évet élt. Halálát követően két évvel később látta meg a napvilágot. A szülők szerény körülmények között éltek, de mindent megtettek, hogy Zsuzsa és a 9 évvel később született öccse, Miklós mindent megkapjon. Ők ketten együtt – bár jókat is tudtak vitatkozni, de nagyon-nagyon szerették egymást és igazán jó testvérek voltak.
   A szép érzéke, igényessége már gyermek-korában kialakult. Édesanyja ehhez nagyben hozzájárult, mindenkinek meg akarta mutatni, hogy az ő Zsuzsikája Jászfényszaru legszebbje. Varrónővel varratot neki gyerekkorában szép ruhákat a legújabb divat szerint. Lantos tanár úr, az osztályfőnöke, Zsuzsát A tudása, szorgalma miatt nagyon kedvelte.
   Hatvanban a Bajza Gimnáziumba járt és ott is volt kollégista. Imádta. A kollégiumban, az szobát ahol ő is aludt, Dobák hálónak hívták. Nagyon jószívű volt, amikor a koleszben hétvégi kimenő volt, jöttek sorban az osztálytársak, hogy Dobák (mert igy hívták és ő szerette ezt) kölcsönadnád a szoknyát vagy a felsőt vagy a nadrágot? A válasz persze mindig igen volt. Sokszor neki csak a mackó nadrág és felső maradt, ki sem ment, szeretett olvasni, falta a könyveket. A gimnáziumban latint tanult, abból is érettségizett.
 Dobák 70 Trixi Ági Pista  Szülei szerették volna, hogy orvos legyen, de nem az lett. Bölcsészként diplomázott.
   Budapestre költözött, Kispesten volt egy kis lakása, egy ideig a textiliparban dolgozott és utána találta meg a maga útját a kultúra, az ifjúságkultúra területén. Először egy ifjúsági klubbot indított be és vezetett is a BKV-nál, itt találkozott férjével Staár Istvánnal. 
   1972. szeptember 30-án volt az esküvőjük az Intercontinentálban. több, mint 52 évig éltek együtt. 1974 januárjában született leányuk Beatrix.
   A 70-es évek végétől 1986-ig az Állami Ifjúsági Bizottságnál különböző beosztásokban dolgozott. Az általa annyira imádott ÁIB, nem is munkahely volt, hanem sokkal inkább a második otthona, családja. Az akkori munkatársai haláláig szoros barátai lettek.
   Az Ifjúságpolitika után jöttek a KTM-es, azaz a Környezetvédelemi és Területfejlesztési Minisztériumban töltött évek. Már akkor lelkes támogatója volt a szelektív szemétgyűjtésnek, amikor ezzel még csak külföldön foglalkoztak. A FÉBE elnöke, Jászfényszaru polgármestere 50. születésnapja kapcsán Zsuzsát a minisztérium titkárságán köszöntötte.
   Az utolsó munkahelye az Axel Springer volt, innen ment nyugdíjba. Ő volt a kollégái „tyúkanyója”, ott is hagyott nyomot maga után. És onnan is jó barátai lettek.
   Zsuzsa sportos volt (ez inkább genetika a Dobák családban, és talán nem a sportnak köszönhető, bár ifjúsági asztalitenisz bajnok is volt), mindig nagyon adott magára, sosem lépett ki az utcára úgy, hogy ne legyen minden tökéletes. Még betegen is mindig figyelt ere.
 DZS unokával  A Zsuzsanna ókori egyiptomi eredetű név, ami aztán héber közvetítéssel került át más nyelvekbe, lótuszvirágot jelent. Lét, szépség, igazság, tisztaság, örök. A lótusz, a kedvezőtlen körülmények ellenére oly módon érintkezik mocsárral, hogy nemcsak, hogy nem szennyeződik be, de megjelenésével harmóniát teremt a környezetében, és megragadja mindenki figyelmét. Ő is kihozta mindig mindenből a legjobbat és mosolyt, vidámságot csalt a társaságba.
   Alapító tagja lett a FÉBÉ-nek, majd alapító kurátora az 1994-ben létre jött a Jászfényszaruért Alapítványnak; itt nyolc évet tevékenykedett. A VII. Jótékonysági műsoros est és bál fővédnöke volt 2000. február 19-én. A 60. születésnapját a FÉBE meghívására férjével együtt a budapesti Kongresszusi Központban, 2006. november 18.-án szombat délután a Három TESTŐR musicalt néztük meg. A 70. születésnapját Jászfényszarun a szülői házban Édesanyájánál, családja körében köszöntöttük. A 75. születésnapja előtt már kiderült súlyos gyógyíthatatlan betegsége.
   A sors, a nagyakarat ereje kapcsán, igazi túlélő volt megérte, a várva várt iker fiú unokáinak születését és három évig még nagymamaként sok-sok boldog órákat, napokat, hónapokat ért meg velük.   
   78. születésnapján november 22-én kívánságának megfelelően családja és barátai körében vettek tőle végső búcsút.
   Zsuzsát, akik ismertük, még élünk: nem feledjük!
Tóth Tibor

Dobák Zs Győriné 1992 Dobák 60 éves Bp Központ Dobák Zs. 70 éves Jfsz
Dobák 70 Büzsike Trixi Ági Dobák 70 Miklós bözsi néni DZS családi