febe fejlec lekerekitett

A Fényszaruiak Baráti Egyesülete 2015-től évente szervez többnapos külföldi utakat. Az elmúlt évi négynapos Szlovén kirándulás után a kilencedik utunk 2026. augusztus 21-23 között Ausztria szépségeinek megismerése volt a cél. Úti célunk felé haladva velünk utazó Szűcs Levente Csaba geológus szemével egy-egy részletbe is beavatott bennünket.


Idegenvezetőnk Dobák Gábor elköszönő összefoglalójából idézek, aki visszatekintett a három napra: „A vár után tovább indultunk.És ez volt talán az egész utazás legérdekesebb váltása. Délelőtt középkor, délután meg a jégkorszak. Mert elindultunk a Dachstein felé. Ott már nem száz vagy ezer éves történetekről beszéltünk, hanem milliókról beszéltünk. A Dachstein legmagasabb csúcsa 2995 m. A hegy kőzeteinek története több százmillió évre nyúlik vissza, erről is beszéltem. Egykori tengeri környezetben képződött mészkőből alakult, később földtani mozgások kiemelik, a jég pedig tovább formálta. A glecsserek völgyeket mélyítettek, sziklákat csiszoltak, anyagot szállítottak, és kialakították azt a tájat, amelyet akkor láttunk. És ez szerintem az utazásnak a legszebb gondolata. A hegy, amelyet mi néhány órára meglátogattunk, millió évek óta ott van.
Mi felmentünk, megnéztük, fényképeztünk, lejöttünk, a hegy pedig maradt, valószínűleg a jövő héten sem fogja megkérdezni, hogy mikor jönnek már vissza.
Aztán jött a Skywalk. Üveg, a mélység, a panoráma és egy nagyon érdekes emberi reakció. És tudom, hogy biztonságos, de akkor is? Az üvegkilátó azt mutatta meg, hogy ugyanazt a tájat mennyire másképpen érzékeljük, hogyha megváltozik a nézőpontunk. Nem a hegy változott meg, mi változtattunk a helyzetünkön. Majd következett a függőhíd. A függőhíd pedig bebizonyította, a mérnököknek néha nagyon érdekes ötleteik vannak. Közel száz méter hosszú a híd. A hegyoldal előtt, alattunk a mélység, mellettünk a sziklafal, és közben ott volt a természet. Emlékeztek a szél, a hegy, a levegő, az a nagyon hideg levegő. És egy kis belső hang. Ugye biztos, hogy ezt meg lehet csinálni? Majd következett a lépcső a semmibe. És ennél találóbb név alig a születehetett volna. Az ember lemegy, lenéz és rájön. Igen, ez a lépcső tényleg a semmibe visz. De közben éppen ez volt a lényege. Az építészet segítségével a természetes térélményt még intenzívebbé lehet tenni. A szikla felül magában is lenyűgöző. Az üvegplatform viszont arra kényszerít bennünket, hogy nézzünk le mindannyian. És egy pillanatra éreztük a magasságot. Aztán a jég alatta. És hirtelen minden megváltozott. Kint a szikla, a napfény, a hegy, az ég volt.
A kirándulás 3. napja. Megjöttünk a Gosau tóhoz. És ez már nem az a fajta program volt, ahol folyamatosan azt mondjuk, hogy gyertek, még ezt is nézzük meg, azt is nézzük meg, hanem egyszerűen csak sétáltunk. Sétáltunk a tó körül, az erdőben, a Dachstein alatt, és talán már egész más szemmel néztük a hegyet, mert tudtuk, hogy azokat a formákat, amelyeket láttunk, a jégkorszakok is alakították. A tavak kialakulásában a gleccsernek is szerepe volt. A táj mögött ott van a Salzkammergut egész története.
Ha most meg kellene kérnem önöket, hogy válasszanak egyetlen képet erről a három napról, vajon ki mit választana? Lehetne a Wolfgangsee, a Schafberg, Szent Wolfgang temploma, Michel Bacher oltára, Werfen vára, az öregharang, esetleg a Salzkammerguti völgy, vagy a Dachstein? Vagy az üvegkilátó, a függőhíd, a lépcső a semmibe, a jégpalota, vagy a Gosau tó?
És szerintem nincs egyetlen jó válasz, mert mindegyik másról szól. Amikor felkészültem erre a napra, a mostani beszédemre, azon gondolkodtam, hogy mit tanít nekünk ez a három nap. Szerintem Szent Wolfgang megtanított arra, hogy egy gyönyörű üdülőhely mögött lehet egy 900 éves vallási és kulturális történet. A Szent Werfen vára megtanított arra, hogy a várak nem mesekönyvi díszletek voltak, hanem a hatalom és a védelem eszközei. Schafberg. Schafberg megmutatta, hogy egy vasút hogyan tud felvinni bennünket oda, ahová régen csak gyalog lehetett eljönni. A Dachstein megmutatta, hogy az emberi történelem milyen apró a földtörténethez képest. A Skywalk, a függőhíd pedig egy kicsit bennünket tesztelt, nem a tudásunkat, talán a tériszonyunkat. A jégpalota pedig talán azt mondta, hogy nem minden szépségnek kell örökké tartania, hogy a szépség az elmúlik. A Gosau tó, hogy néha álljunk meg az életben. Hogy néha csak nézzük a vizet, nézzük a hegyet, vegyünk egy nagy levegőt, és ne akarjunk azonnal mindent lefényképezni, mert vannak pillanatok, amelyeket nem a telefonunknak kell megőriznie, hanem nekünk.
És elindultunk hazafelé. Valószínűleg egy kicsit fáradtabban érkezünk majd haza, mint ahogy elindultunk, de remélhetőleg sokkal gazdagabban. Nem feltétlenül a pénzre gondolok, hanem élményekkel, történetekkel, fényképekkel. És néhány olyan pillanattal, amelyre később majd azt mondjuk, hogy emlékszel, amikor ott voltunk fenn a Dachsteinen? Vagy emlékszel arra a függő hídra? Emlékszel, hogy milyen volt a Szent Wolfgang?
És ez az utazás egyik legfontosabb része, mert egy út nem akkor ér véget, amikor leszállunk a buszról, akkor ér véget, amikor majd nem beszéltek otthon róla.
Remélem, hogy ez még jó soká fog bekövetkezni.
Úgyhogy kedves barátaim, ha most képzeletben felemelnék egy poharat erre a három napra, akkor én három dolgot kívánnék.
Az első, hogy mindannyian épségben érjetek haza szeretett kis városunkba. Második, hogy legyen még sok olyan közös utazásunk, ahol a nap végén azt mondhatjuk, hogy ezért megérte felkelni hajnalban. És a harmadik, hogy amikor majd egyszer meglátunk egy fényképet egy gyönyörű Alpesi tájról, egy hegyről vagy egy régi várról, ne csak azt mondjuk, hogy szép, hanem azt is, hogy én már jártam ott. És onnantól kezdve az a hely egy kicsit már a mi történetünk is. Szóval volt benne tó, hegy, vár, gleccser, zarándokhely, vasút, volt jég, volt üveg, volt magasság, volt séta, Itt a buszon volt nagyon sok nevetés, és remélhetőleg nagyon sok szép emléket visztek haza…”
A kirándulás szervezője jelképes ajándékkal köszönte meg az idegenvezető és a két autóbuszvezető lelkiismeretes munkáját.
Tóth Tibor

Fotó:

1./ Csúcsra indulás előtti csoportkép fotó Lovászné Török Magdolna
2./ A Schafberg csúcsról a környező látvány fotó: Tóth Tibor
3./ A függőhídon fotó Barócsi Józsefné
4./ A Gosau tó és környéke fotó: Zsólyomi Jánosné
5./ A Gosau tó és környéke fotó: Agócs Ferencné

Kilátás a Schafberg csúcsáról a hegyekre és a St. Wolfgang-tóra Turisták a Dachstein függőhídján, ködös sziklák között A Gosau-tó tükörsima vize, hegyekkel és felhőkkel A Gosau-tó és a környező sziklás hegyek A Gosau-tó smaragdzöld vize és a Dachstein-hegység csúcsai