febe fejlec lekerekitett

   A település főteréről (ma Szabadság és Szentcsalád tér) sok képeslap és fénykép is készült, amelyek általában a főtér nyugati oldaláról kelet (a templom) felé tekintenek.
   A most közzétett fénykép képeslap formátumú, de a hátlapon írás nincs (üres). Keletről nyugat felé történt az épületek megörökítése, a fotón így jól látható a községházától a Festőköz felé a mai Dózsa György út eleje. Jobb oldalon hátul a köz után a Hortáver szolgálati lakás és orvosi rendelő a község tulajdona volt, 1880 előtt iskola is működött az épületben, és volt itt kocsma is.

   A bal oldalon, a községházán, a bal első földszinti ablak helyén tömörfa ajtó látható, vaspánttal zárva. Kiss József (1924-1989) tanár, helytörténeti kutató tanulmányából tudjuk, hogy 1924. július 1-jén alakult meg az első önkéntes tűzoltótestület „Magyar Tűzharcos Szövetség Jászfényszarui csoportja” néven. A Tanácsháza bal oldali ablaka helyén egy ajtó volt. Itt Dugonics Sándor fodrász dolgozott. Akkor és azért kellett innen elköltöznie, amikor a tűzoltótestület 1924-ben megalakult. A zárt ajtóból nem megállapítható, hogy ekkor fodrászüzlet volt-e még, vagy már az önkéntes tűzoltótestület használta-e a helyiséget.
Szintén a Kiss tanár úr által gyűjtött visszaemlékezés rögzíti, hogy Fábry Elek gyógyszertára a Tanácsházánál működött 1905 és 1924 között. A fotón a bejárati ajtó jobb oldalán az első ablak helyén szintén egy kitárt ajtót látunk. Felette felirat ugyan nem olvasható, de minden bizonnyal „Gyógyszertár” szerepelt. Így a fénykép 1924 előtt készülhetett, ezt igazolja a bejárat mellett két oldalt a gázlámpa is. A településre 1928-ban érkezett meg a villany. A községházától jobbra lévő házon semmi jel nem mutat a Hangya szövetkezetre, melyet 1912-ben kezdték el szervezni, így a kép lehet még 1912 előtti is.
   A képet Fábry Elek unokájától, Fábry Katalintól (1935-) kaptam eredetiben, és digitalizálás után a kép visszakerült a családhoz. A Városi Értéktár egy érdekes és értékes fotóval gyarapodott.
Tóth Tibor