febe fejlec lekerekitett

1925-ben elkezdődött a tanítás a Homok-tanyai (Winkler-tanyai) iskolában. 1926-ban felépült a teleépülés déli részének vasúton túli tanyavilágban élők gyerekeinek oktatására a Vasút-tanyai rk. elemi népiskola.
   A Városi Értéktárban megtalálható az első tanító minősítési lapja. A lap személyi adatok részéből tudjuk, hogy az első tanító Geng Márton Túrterebes, településen született (ma Romániában, Szatmár megyében, Szatmárnémetitől 25 km-re északkeletre, a Túr folyó bal partján található) 1881. november 2-án, tanítói képesítését a Kiskunfélegyháza állami tanítóképző intézetben 1901-ben szerezte. 1914-től a 12. honvéd gyalog ezred kötelékében harcolt az orosz, szerb, román és olasz fronton, megsebesült, mint hdgy. szerelt le 1918 novemberében. Károly csapatkeresztet (a IV. Károly király által 1916-ban alapított háborús emlékérem, amelyet az első világháborúban teljesített katonai szolgálat során lehetett kiérdemelni) és II. o. ezüst vitézségi érmet kapott. Segédtanító kinevezést Fegyvernekre majd Nagykörűbe szólt. 1903-ban a Somogy megyei Juta községben rendes tanító, majd Tiszakürt és Jászberény következett.

   1926. december 13-án a jászfényszarui Iskolaszék VII/3 fizetési osztályba 1927. január 1-től a Vasút-tanyai rk. elemi iskola rendes tanítójává nevezték ki. Megkapta a két szoba, előszoba, konyha, kamra, pince résszel rendelkező szolgálati lakást. Feleségével, Csima Juliannával és kilenc gyermekével László (1907), Mária (1908), Anna (1910), István (1912), Kálmán (1913), Ilona (1918), Márton (1919), András, Antal (a két utóbbi 1925-ban született ikrek voltak) költözött be az iskolával összeépített lakásba. Geng Márton ekkor már 46 éves volt, 13 éven keresztül 1939. szeptember 1-i nyugdíjazásáig egyedül, váltott tanítással délelőtt, délután tanított leányokból és fiúkból álló összevont elemi osztályt, illetve azt követően két ismétlő évfolyamot. Az első létszám adatok 1928-ból valók 100 fő, 1929-ben 121 fő, 1930-ban 150 fő tanuló járt a Vasút-tanyai iskolába, ebből 32 fő volt az ismétlő, aki a hat elemit már befejezte.
   Az első tanító fia Geng Márton (aki a 1919-ben született) neve szerepel az 1989. október 30-án felavatott II. Világháborús emlékmű jobb oldalán található gránittáblán elesett hősök, áldozatok között.
Tóth Tibor    

Fotó: FÉBE archívum

A képen az első tanító Geng Márton látható. A fénykép az iskola megnyitását követő harmadik 1930/31-es tanévben készült. A csoportképen 42 fiú látható, köztük a negyedik sor balról jobbra a hatodik diák Bordás Ferenc (1924-2008). A képen látható kisfiú Szilágyi Jánosné Bordás Mária, Bordás Ferenc, Bordás Béla és Kiss Antalné Bordás Zsuzsanna gyermekek édesapja volt, akik szintén velem együtt a Vasút-tanyai Iskola padjait koptatták.