Hetven éve alakult meg a Vegyesipari Kisipari Termelő Szövetkezet (VKTSZ)

A Városi Értéktárban található a következő eredeti dokumentum, melyből pontosan tudjuk a VKTSZ megalakulásának idejét és az alapítók nevét.

A Jászfényszarui Községi Tanács Végrehajtó Bizottságának 1951. július 27-én megtartott ülésén hozott 92/1951 V. B. határozat a következőkről rendelkezik:
„A V. B. egyhangúlag úgy határozott, hogy községünkben a Vegyesipari Kisipari Termelő Szövetkezet megalakulását helyben hagyja, vagyis megalakulásához hozzájárul. Amelynek székhelye: Jászfényszaru. Tárgya: Szabó, cipész, fodrász, asztalos, kerékgyártó, bádogos, női szabó és villanyszerelő. Irányító szerve: Jászberényi Járási Tanács Ipari Csoportja.
Kisipari Termelő Szövetkezet tagjai:
Szabó: Berecz József, Korenkó Bertalan, Szászi László, Rácz Pál.
Cipész: Borbély Imre, Borbély Sándor, Deák Sándor, Szücs Imre, Krasznár Mihály, Kéri Sándor, Budai János.
Fodrász: Zentai István, Dugonics Sándor, ifj. Dugonics Sándor, Nádasdi Imre, Schmál János.
Asztalos: Varga József, Varga Antal, Dobák Pál, Szilágyi Ferenc, Marton István, Salamon Endre.
Kerékgyártó: Budai Antal, Csomor Nándor, Nádudvari Dezső.
Bádogos: Riesz Pál.
Női szabó: Nádudvari Ilona.
Ezen határozatról értesítést nyernek:
1./ Vegyesipari Kisipari Termelő Szövetkezet Jászfényszaru
Felelős: Antal Ilona v. b. elnök.
Határidő: Azonnal.”

A Községi Tanács Végrehajtó Bizottság titkára Budaházi Anna a 91-165-/1951 iktató számú levele alapján a hozott határozatott a VKTSZ ügyvezetője kérésére 1951. szeptember 5-én felterjesztette a Járási Tanács VB. Ipari Kereskedelmi Osztályának.
   Salamon Endre 1951 nyarán kezdte szervezni a kisipari termelőszövetkezet megalakítását, melynek első elnöke lett. A tényleges működést a kisipari szövetkezet szeptember 24-én kezdte meg 27 fős létszámmal.
   A Városi Értéktárban elhelyezett 1956-ban készült tablóképen már 73 dolgozó fényképe látható, melyet Táncos József fényképezett. Üzlethelyiségét az Ady Endre út 4. szám alatt lévő ház helyén lebontott régi házban bérelte. A tablón egy-egy családi és keresztnév elírásra került, helyesen Cseszkó Imre és Jáger Vendel. Talán néhány személy le is maradt a tablóról, a fotó nem készült el, ilyen személy Csomor Nándor kerékgyártó is. A 65 évvel ezelőtt készült tablóképen szereplő dolgozók közül ma már csak Kolozs Sándor (1939-) asztalos és Szlávik Mihály (1927-) kőművesmester él.
   Kolozs Sándor – Kolozs János és Borbély Ilona szülők gyermekeként – 1939. augusztus 14-én Jászfényszarun született, jelenleg is itt él. Az általános iskolában Hesz Ernő ballagtatta el. 1954-ben a Hatvani Konzervgyárban – a paradicsomfeldolgozási kampány időszakában – dolgozott. Elhatározta, szakmát tanul, és 1955 szeptemberében asztalos ipari tanuló lett Jászberényben. Gyakorlati oktatásra a VKTSZ-hez szerződött. A faipari asztalos részleg akkor a mai Szentcsalád tér és a Katona József utca sarkán (ma Pető Vencel háza és portája helyén) volt. Az ott dolgozó mesteremberektől megtanulta a szakma fortélyait. A munka változatos volt, nyílászárókat, komplett szoba- és konyhabútorokat, minőség és ár szerint háromfélét, belföldre, exportra pedig hajóbútort is készítettek. 1958-ban szabadult, a szerződését egy évre meghosszabbították. Fiatal és független volt, így nagyüzemben is szerette volna kipróbálni szakmai tudását. Budapesten a Magyar Hajó- és Darugyárban szakmájában helyezkedett el, ahol jól tudta kamatoztatni a VKTSZ-nél szerzett tapasztalatokat. A szíve és választottja hazahúzta. A jászberényi székhelyű Jászsági Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Önálló Közös Építési Vállakozásánál helyezkedett el, négy év után a Lehelkürt Mg. Tsz-hez hazahívták. Egyesülés folytán a Béke Tsz-hez került, végig a szakmájában dolgozott, és innen vonult nyugdíjba.
   Szlávik Mihály 1927 szeptemberében született, megnősülése után családjával a vasútállomással szemben levő házban laktak. Az építőrészleg létrejöttével 1953-ban csatlakozott a VKTSZ tagságához, mint kőműves. A HatvanSzolnok vasútvonal villamosítása kapcsán az állomásnál meglévő két vágány mellé harmadik megépítését is tervezték. Szlávikék házát a harmadik vágányhoz való közelsége miatt a MÁV kisajátította, a ház lebontásra került. 1966 márciusában beköltöztek Hatvanba, így a lakóhelyén helyezkedett el, ezzel a VKTSZ tagsága megszűnt. Jelenleg is Hatvanban él. A fia, László szép emlékeket őriz, mert gyermekként a nyári szünetben sokszor elkísérte édesapját vidékre is, ahol éppen dolgozott az építőbrigád.
   A VKTSZ a lakossági szolgáltató tevékenységen túl a későbbiekben az építő-, a faipari- és vasipari részlegét fejlesztette, tevékenységének 95 %-át ez adta. A szolgáltató részleg a keresletek változásával jelentősen lecsökkent, a mesterek nyugdíjazását követően megszűntek vagy magánvállalkozássá alakultak. Az építőrészleg új családi házak építését, községi beruházásokat, illetve felújításokat vállalt Jászfényszarun és a környező településeken is.
A termelést, a gyártást mindig az igényekhez igazították. Képesek lettek kis és nagy szériában minőségi munkát végezni, az egyik jól végzett munka hozta a másikat. Készítettek óvodákba gyermekfektetőket, óvodásszékeket, iskolai padot, zongoraszékeket, íróasztalfiók takaró redőnyöket, kézimunkakosarat, katonaládát, fa ablakredőnyt. Angol exportra gyártottak rugó nélküli ruhaszárító csipeszeket, a Tanért Vállalatnak építőkockát, Zsiguli gépkocsikba hangszóró dobozokat.
Salamon Endre (1909-1983) mellett János Imre (1923–1998) neve elválaszhatatlan a VKTSZ történetétől, több mint másfél évtizedig elnökként irányította, szervezte a szövetkezet életét. A termelés folyamatos bővülése, az új termékek gyártásának bevezetése nagyban a nevéhez fűződik.
   A faipari és vasipari részleg később a budapesti Orion Rádió és Villamossági Vállatnak bérmunkában tévék, hangfalak fadobozát és különböző fém alkatrészeket gyártott.
   A jászfényszarui és a jászárokszállási KTSZ, Jászsági Fa- és Vasipari Szövetkezet néven 1976. július 1-gyel Jászárokszállási székhellyel egyesült. A fúzió után is döntően az Orion gyárnak végeztek bérmunkát.
   Az egyesült szövetkezet 1979. március 31-gyel megszűnt, ez 28 év után a KTSZ végét is jelentette. A jászfényszarui dolgozók az 1979. április 1-jével létrejött Orion VII. gyáregység alkalmazásába kerültek.
   Berze Imrével (1929–2016), az asztalosok részlegvezetőjével, később építésvezetővel, faipari gyártásvezetővel, az egyesülés után a tévékáva-gyártás üzemvezetőjével 2016 nyarán készített riportból idézve: „Egymást helyileg jól ismerő iparos emberek nagy önállósággal, de ennek minden előnyével és nehézségével 1951-ben álltak össze egy közösséggé. A kezdeti időszakot talán mindenki másként élte meg, de az idő múlásával egyre jobban látszott, a közös összefogással többségünk jól járt. Az együtt töltött szilveszterek, disznótoros vacsorák, kezdetben motoros kirándulások, később teherautós, buszos utak fürdőhelyekre, mind-mind a közösség összekovácsolását szolgálta. Jó kollektíva volt, szerettünk ott dolgozni.”
   A földművelés mellett az ipar a településen régóta jelen volt, ezt igazolják a fennmaradt céhes iratok, majd iparos körök, az ipari szövetkezet, amely jó alapot adott a továbblépéshez, a nagyüzemi ipar létrejöttéhez, meghonosításához és napjainkban a folyamatos bővüléséhez városunkban.