febe fejlec lekerekitett

 Illés NIki 22 1997 A Mi újság Fényszarun? helyi lapban 1996. januárjában jelent meg tudósítás, hogy közel 28 évvel ezelőtt 1995. október 11-én választottak először a diákpolgármestert. Az 1996/97-es tanévben Illés Nikoletta másodikként töltötte be e tisztséget.Sorozatunkban megkeressük a korábbi diákpolgármestereket, Fair Play-díjasokat faggatva őket, hogy hogyan alakult azóta életük.
  
Névjegy: Illés Nikoletta, Illés János és Oláh Anna másodszülött gyermekeként született 1982. július 25-én Szolnokon.
   Tanulmányai: 2001-ben érettségizett a Bajza József Gimnázium természettudományi tagozatán, 2006-ban az egri Eszterházy Károly Főiskolán szerezte meg biológia-földrajz szakos diplomáját, majd 2010-ben végzett a Debreceni Egyetemen biológia szakán, végül 2012-ben szakvizsgázott szintén a Debreceni Egyetemen. Egyetemi tanulmányait színesítette egy Erasmus ösztöndíj, mellyel egy tanéven keresztül geológiát tanulhatott Portugáliában, Lisszabonban. 
   2005-ben házasságot kötött, férje dr. Jakab Tamás jogász. Két gyermekük született: Nimród (2013) és Anna Blanka (2015). Családjával a közelmúltig Szolnokon élt, de 2022. decemberében Szászberekre költöztek.
   Az első diploma megszerzése után 2006-ban a Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskolában kezdett el felső tagozatos diákokat tanítani, jelenleg is ez a munkahelye.

   Hogyan befolyásolták a diákpolgármesteri és egyéb iskolai közösségi munkák a további tanulmányaidat, karrieredet?
   A hatodik osztályt kezdtem el Jászfényszarun, előtte Szolnokon, a jelenlegi munkahelyemen voltam diák. Szüleim válás után még pár évet Szolnokon éltünk, ötödik osztály elvégzése utáni nyáron költöztünk Jászfényszarura, Édesanyám párja itt élt. A fényszarui éveket nagyon a szívembe zártam. Osztálytársaimnak és akkori osztályfőnökömnek – Berényi Ferencné Erzsike néninek – nagyon sokat köszönhetek, mert szeretettel fogadtak és támogattak. Erzsike néni egyénisége, határozottsága példaként áll előttem hivatásom alatt, osztálytársaim segítő támogatása pedig nagyon sokat jelentett nekem az évek során.
   Alapító tagja voltam a FÉBE Borostyán Társastánc Klubnak. A közös próbák és fellépések során igaz barátságok születtek, megtanultam, hogy mennyire fontos egy közösséghez tartozni, mit jelent közös célért közösen tenni.
   A diákpolgármesteri címet igazán nagy megtiszteltetésként éltem meg, hiszen amikor megválasztottak még csak egy éve éltem Jászfényszarun, így ez a tisztség a közösségnek is szólt, elismerése akkori diáktársaim elfogadásának, empátiájának. 
   Diákpolgármesterként és a társastánc klub versenytáncosaként is sokszor kerültem kapcsolatba Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester Asszonnyal. Márti néni példát mutatott, hogyan lehetek egy közösség még hasznosabb tagja.
 Illés Niki 2023 removebg preview  Hogyan érzed, az elképzeléseidet meg tudtad-e valósítani a munka világában? Milyen csalódások, sikerek értek?
   Teljes mértékben elégedett vagyok az életemmel. A tanítás a hivatásom, nagyon szeretem. 17 éve tanítok az első munkahelyemen. Szerencsés vagyok, hogy a volt tanáraim közül sokan jelenleg a kollégáim, építő tapasztalatokat kaphattam tőlük. Egy értékes közösséghez tartozom, ami jó érzés. A diákjaimtól rengeteg pozitív megerősítést kapok a munkámmal kapcsolatban, ami segít egy-egy nehezebb időszak alatt.
   A tanítás mellett a természetgyógyászat is a szívügyem. Aromaterapeutaként sok hozzám fordulónak tudok segíteni; ami rengeteg energiát ad a mindennapokhoz.
   Milyen jövőbeni terveid vannak, bármilyen területről is legyen szó?

  
A jövőbeni terveimben a gyermekeim egészséges és harmonikus életre nevelése a legfőbb célom, kiegyensúlyozott életük megteremtése élvezi a prioritást! Távoli jövőtervem ettől függetlenül van, a természetgyógyászatba szeretnék szakmailag még jobban belemélyedni.    
Figyelemmel kíséred-e a Jászfényszarun történteket, milyen kapcsolatod van szülővárosoddal, településünkkel, ezzel kapcsolatban mi kelti fel az érdeklődésedet leginkább és milyen forrásból szerzed ismereteidet?
   A férjemmel anno Szolnokon telepedtünk le, édesanyám és a párja is ide költözött Jászfényszaruról, így azóta a fényszarui történésekről kevesebbet tudok. A volt osztálytársaimmal időnként találkozunk, így tőlük, valamint a közösségi médiából is értesülök történésekről! 
   A munka, a család mellett milyen szabadidős tevékenységet folytatsz, mik a kedvteléseid?
   Szabadidőmet leginkább a családommal töltöm. Férjemmel igyekszünk a gyermekeinkkel nem pusztán mennyiségi időre törekedni, minél több minőségi időtöltés a célunk! Hetente sportolok, szeretek olvasni és a barátainkkal lenni.
   Részt vennél-e a volt iskoládban megszervezendő diákpolgármesterek találkozóján?
   A diákpolgármesterek találkozója remek ötlet, természetesen nagyon szívesen részt vennék egy ilyen rendezvényen!
Tóth Tibor

Fotó: Illés Nikoletta diákpolgármester – 1997 (Városi Értéktár)
          Dr. Jakabné Illés Nikoletta – 2023 (Tóth Tibor)