febe fejlec lekerekitett

 Dr Kui Róbert és Péter  Lapunk márciusi számában jeleztük 22 év után a nagyszabású jászfényszarui Orvosok emléktáblájának avatása kapcsán szervezett Orvostalálkozó után az akkori fiatal, kezdő orvosokat megkeresve érdeklődünk hogyan alakult élete az elmúlt évtizedekben.
   Névjegy:Kui Róbert 1979-ben született, édesanyja Nagy Zsuzsanna, édesapja Kui Sándor. 1998-ban érettségizett a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban, majd felvételt nyert a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem általános orvos szakára. Itt 2004-ben diplomázott summa cum laude minősítéssel. Ezt követően a szegedi Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikán helyezkedett el, azóta is ott dolgozik. Bőrgyógyászatból 2009-ben szerezte meg szakvizsgáját. Jelenleg klinikai főorvosi pozíciót tölt be. Fő szakterülete a pikkelysömörben szenvedő betegek ellátása. 2016-ban megnősült, felesége, Anna szintén orvos. Egy gyermekük van, Flóra, aki 2019-ben született. Jelenleg családjával Szegeden él. Testvére, Péter szintén orvos, jelenleg Szolnokon dolgozik radiológusként.

Igen ritka, hogy egy családból mind két gyermek is az orvosi hivatást választja. Öcséd Péter is orvos lett. Mit tudhatunk róla?
   Igen, mindketten orvosok lettünk. Ebben szüleinknek is nélkülözhetetlen szerepe volt, akik ezt lehetővé tették, és mindenben, mindig szó nélkül támogattak minket. Mindketten nagyon hálásak vagyunk nekik ezért.
   Péter nyolc évvel fiatalabb, mint én, tehát ő egy másik generáció. 2012-ben végzett, és szintén Szegeden diplomázott. Az egyetem után kutatói pályával próbálkozott, de vonzotta a betegellátás, így aztán félig-meddig én beszéltem rá, hogy legyen radiológus. Ebből nemrégiben sikeres szakvizsgát tett, és most Szolnokon dolgozik. Felesége szintén orvos, ő belgyógyász. Érdekes, hogy gyermekeink csupán pár hónap különbséggel születtek, úgy látszik így kompenzálta a sors a köztünk lévő nagy korkülönbséget.
Milyen fényszarui emlékre, eseményre gondolsz vissza szívesen?
   Természetesen a gondtalan, „vidéki” gyermekévekre. Barátaimmal rengeteget jártuk a Fényszaru környéki mezőket, erdőket, tavakat. Figyeltük az ott élő növényeket, állatokat, főleg a madarakat. Igazi természetbúvárok voltunk. Innen indult a biológia és a kémia szeretete, ami meghatározta azt, hogy később az orvosi pályán kötöttem ki. Általános iskolában nagy megtiszteltetés és öröm volt bekerülni Szakali János tanár úr matematika tagozatos osztályába, ahol egy kivételes közösség alakult ki az ő vezetése alatt, nagyon jó rá visszagondolni.
Hogyan kötődsz napjainkban városunkhoz?
 Kui Róbert removebg preview jó Szüleim jelenleg is itt élnek, mindig szívesen jövünk haza hozzájuk testvéremmel, és a két unoka is különösen nagy örömet szerez nekik. Habár többet éltem már Szegeden, mint szülővárosomban, valahol lélekben természetesen még mindig „fényszarusinak” is érzem magam. Próbálom követni, mi történik kis városunkban, milyen fejlesztések, események vannak, kivel mi történt.
Szakterületednek megfelelően milyen egészségügyi tanácsokkal látnád el olvasóinkat?
   Általános orvosként és bőrgyógyászként is nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos törekedni a betegségek megelőzésére és időben történő felismerésére. Általában az emberek akkor fordulnak csak orvoshoz, ha már nagy a baj, és ilyenkor sokszor visszafordíthatatlan károsodások alakulnak már ki a szervezetben. A szűrővizsgálatok a bőrgyógyászatban is nagyon fontosak. Így lehet időben elcsípni, és túlélhetővé tenni például egy olyan agresszív és alattomos bőrdaganatot, mint a melanóma, ami a bőr festéksejtjeiből kiinduló rosszindulatú daganat. Akinek sok anyajegye van annak főleg, de mindenkinek érdemes néhány évente egy rutin bőrgyógyászati szűrővizsgálatra elmennie. Aki sokat tartózkodik életében napon, akár azért, mert napimádó, vagy olyan a munkája, hogy ez elkerülhetetlen, előbb-utóbb fénykárosodottá válik a bőre, mivel bőrünk megjegyzi a sok napfényt. A fénykárosodott bőrön pedig gyakrabban alakul ki bőrrák vagy akár melanóma. Ezek időben felfedezve csupán egy kis beavatkozással, de előrehaladott stádiumban már csak nagyobb műtéttel távolíthatóak el, nem beszélve, hogy ilyenkor már távoli áttétet is adhatnak.
Természetesen a napfényre szükségünk van, hiszen bőrünkben ennek segítségével termelődik a szervezet számára elengedhetetlen D-vitamin, de túlzásba a napozást sem szabad vinni. Mint mindenben, ebben is érdemes az arany középutat megtalálni. Egészségünkért mi magunk vagyunk a felelősek, senki más!
   Köszönöm, hogy elsőszóra vállaltad a riportot. Azt hiszem legutóbb személyesen 22 évvel ezelőtt – a FÉBE millenniumi programja keretében – október 21-én az „Orvosok Emléktáblája” avatása és az orvosok találkozója kapcsán találkoztunk. Orvostanhallgatóként társaid nevében Te is koszorúztál a táblánál. Magam részéről (talán az olvasók közül is sokan egyetértenek ezzel) azt is köszönöm, hogy Péterrel és feleségeitekkel együtt hazánkban maradtatok és a magyar emberek gyógyításán fáradoztok a minden napok során.
Tóth Tibor

Fotó:

1./ A két testvér, Péter 2012-ben az orvossá avatásakor
2./ Dr. Kui Róbert főorvos – 2023