febe fejlec lekerekitett

1 Urbán Tünde tábor 19999  A Mi újság Fényszarun? helyi lapban 1996. januárjában jelent meg tudósítás, hogy közel 28 évvel ezelőtt 1995. október 11-én választottak először diákpolgármester. Az 1999/2000-es tanévben Urbán Tünde ötödikként töltötte be a tisztséget.
   Névjegy: Urbán Tünde
1986-ban született Kerepestarcsán. Tanulmányait a Jászfényszaru-i Általános Iskolában kezdte, ahol az osztályfőnöke alsóban Valyó Margit, felsőben pedig Virág István volt. Középiskolai tanulmányait a hatvani Bajza József Gimnáziumban folytatta, itt érettségizett. 2004-ben kezdett el dolgozni a Samsungban, akkor elvégzett egy tanfolyamot az Oktat-60 Kft-nél, ahol minőségellenőr szakmát szerzett. 2007-ben született első lánya, Fanni, aki ma már a Szent József Katolikus Gimnázium padjait koptatja, idén szeptemberben 10. osztályos lesz. Második gyermeke, Botond 2012-ben született, idén kezdi a IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában a 4. osztályt, kiváló osztályfőnökével Fáczán Izabellával. 2016-ban született 3. gyermeke, Lili, aki Kovács Lászlóné Éva néni tanítványa, és a második osztályba kezd szeptemberben. Gyermekeire nagyon büszke. Főbb munkahelyei: a Samsung Electronics Magyar Zrt., utána Sangjin Micron Hungary Kft, jelenleg a Thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. csapatát erősíti.

   Hogyan befolyásolták a diákpolgármesteri és egyéb iskolai közösségi munkák a további tanulmányaidat, karrieredet?
   Diákpolgármesterként rájöttem, hogy egy vezető dolga bizony nem kevés feladattal jár. Sok problémát meg kell tudni oldani, néha saját erőből, mindenkinek megfelelni. Ezt érzem a munkahelyeimen is, jelenleg is. Néha áldás, néha átok, de mindent, ami érdekel, gyorsan megtanulok. Ha egyszer megtanultam, sosem felejtem el. Főnökeimnek próbálok megfelelni, mindent megtenni, amit mondanak, fejleszteni a tudásomat. Ha nem is mondok sok mindent, figyelek, és tanulok.
   Hogyan érzed, az elképzeléseidet megtudtad-e valósítani a munka világában? Milyen csalódások, sikerek értek?
 2 Urbán Tünde HHT 19999 
Munka terén sosem volt elképzelésem. Én azért dolgozom, hogy el tudjam látni a családom. Mindegy, mi a munka, mindegy, ki a főnök, el kell végezni. Bár eddig szerencsére mindig olyan munkám volt, amit nagyon szerettem.
   Milyen jövőbeni terveid vannak, bármilyen területről is legyen szó?
  
Sosem gondolok a jövőre. Nem szabad azt mondani, mi lesz holnap, hiszen ha nem jön össze, nem érnek csalódások. Ha mégis összejön valami, akkor csak örülök, hogy ez is sikerült.
   Figyelemmel kíséred-e a Jászfényszarun történteket, milyen kapcsolatod van szülővárosoddal, településünkkel, ezzel kapcsolatban mi kelti fel az érdeklődésedet leginkább és milyen forrásból szerzed ismereteidet?
  
Mivel itt élek, minden nap tájékozódom mindenről. Szeretem Jászfényszarut, ide köt a munkám, a családom, a barátaim. Érdekel minden, ami itt történik. Nagyon sok emberrel beszélgetek, mindig hallok ezt, azt, és sok Facebookos csoportban is olvasok városunkról. Büszke vagyok arra, hogy itt élhetek. Remek közösség van itt, ebben a városban.
   A munka, a család mellett milyen szabadidős tevékenységet folytatsz, mik a kedvteléseid?
   A munka és család mellett nem nagyon van időm szabadidős tevékenységre. Régebben jártam Dance Fitnessre, de az oktatónk is édesanya lett, így sajnos ez abba maradt. Bár remélem egyszer folytatódni fog.
 Részt vennél-e a volt iskoládban megszervezendő diákpolgármesterek találkozóján?
   Szívesen részt vennék rajta, jó lenne velük személyesen találkozni megint.
Tünde és öccse Ricsi több a FÉBE által szervezett Honismereti és helytörténeti táborban vett részt. Gyorsan telnek az évek egyszer csak a Szabadság úton egy gyermek kocsit tolva jött velem szembe Tündi. Alig hittem a szememnek Ő volt az első táborosunk, akinek gyermeke született. Tiszteletre méltó, hogy három gyermekes családanyaként pozitívan gondolkodik, elégedetten bizakodva, lokálpatriótaként él családjával városunkban.
Tóth Tibor

Fotó: Tóth Tibor

1./ A IV. Honismereti és helytörténeti táborban 1999. július 20-án középen piros sapkában Urbán Tünde, tőle jobbra öccse Ricsi.
2./ A IV. Honismereti és helytörténeti táborban 1999. július 21-én Kókán a Tajház udvarán készült csoportképen a hátsó sorban Hajnal Márta és Győri Márta között a fehér pólóban Urbán Tünde látható.