febe fejlec lekerekitett

KAPCSOLATOK NAPJA

A település első írásos említésének 575. és várossá avatásának 15. évfordulója jegyében 2008. október 25-én Jászfényszaru Város Önkormányzata Kapcsolatok Napját rendez.

A Városháza Dísztermében 10 órától konferencia kezdődik, ahol történelmi visszatekintésre, a város 15 éves eredményeiről, további fejlődés irányáról hangzanak el előadások. Ezt követően meghívott Jászfényszaruról kirajzott (Kiskunfélegyháza, Jászkarajenő, Hantos) és testvér települések (Bors, Zakliczy, Szuhafő) képviselői, helyi civilszervezetek, közösségek vezetői mutatkoznak be a jövő benni együttműködés kiszélesítése érdekében. A terem befogadó képességét figyelembe véve korlátozott létszámban ugyan, de van lehetőség érdeklődő lakosoknak a konferencia munkájában részt venni. Részvételi szándékát október 15-ig a Polgármesteri Hivatal Titkárságának a 522-170-es telefon számán kérjük jelezni.

A program részeként délután 3 órakor szeretettel várjuk városunk érdeklődő lakosait a városháza előtt, eső esetén az épületben a „Jászfényszaruért” Alapítvány és a Fényszaruiak Baráti Egyesülete anyagi támogatásával megvalósuló a lépcsőfeljáró pihenő-fordulójánál lévő falfelületre elhelyezésre kerülő bronzdombormű avatására. Az alkotás készítői Szabó Imrefia Béla szobrászművész és Tóásó Tibor kőszobrász.

A főtéri séta keretében 16 óra 30 perckor a 15 éves a város emlékfa ültetésére is sor kerül.

A Petőfi Művelődési Házban a nap zárásaként 18 órakor az Adácsi színjátszók Szilágyi László – Eisemann Mihály: Én és a kisöcsém zenés vígjátékát három felvonásban adják elő. Az előadáson a részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várunk.

Tóth Tibor