febe fejlec lekerekitett

2022

  • Színházi szervezés, a felújított Magyar Állami Operaházba

     Dobak Attila .jpg.400x400 q85  A FÉBE október 8-án szervezett kirándulás kapcsán 50 fő már megnézte tárlatvezetéssel a szeptemberben megnyílt 5 éven át felújított Magyar Állami Operaház belső tereit.
       Többen kérték, hogy előadás kapcsán szívesen visszatérnének az operaházba.
       A kellemest a hasznossal összekötve, olyan darabot választottam, amely közismert és Dobák Attila városunkhoz is kötődő magánénekes is szerepel a darabba.
       Dobák Attila a Magyar Állami Operaház magánénekese, basszbariton. Az Erkel Színházba 2017-ben az Ali szerepében debütált Rossini Olasz nő Algírban c. operában, (mivel ekkor már a felújítás elkezdődött) melyet csoportosan volt szerencsénk látni.
       Szörényi Levente 75. születésnapja alkalmából arra vállalkozik a Magyar Állami Operaház, hogy igazi kuriózummal lepje meg a közönséget az István, a király operai hangszereléssel, operaénekesek előadásában viszi színre. A művet Szinetár Miklós, a magyar operaélet nagy mestere rendezte.
       Az előadásra 2023. április 28-án (pénteken) 19 órakor kerül sor.
       Az egyes szerepeket alakítják: István: Nyári Zoltán, Sarolt: Ulbrich Andrea, Gizella: Rácz Rita, Asztrik: Bátki Fazekas Zoltán, Vecellin: Dobák Attila, Koppány: Cseh Antal és sokan mások énekelnek.
       Az előadásra a III. emelet közép 2. és 3. sorba 9.800 Ft/db, valamint a III. emelet jobb közép 5. és 6. sorába 5.200 Ft/db áron vásárolható. Az útiköltséget áprilisban tudjuk megmondani.
       A különjáratú autóbusz Jászberényből 16 óra 30 perckor, Jászfényszaruról 17 órakor, Hatvanon át indul Budapestre. Az előadás 21 óra 25 percig tart.
       A színházi jegy szép ajándék karácsonyra is, jelentkezni lehet a +36-30-337-3336 mobilszámon Tóth Tibornál.
    Kép és fotó: Tóth Tibor

    Fotó: Dobák Attila (www.opera.hu)

  • Szűcs Mihály Huszárbandérium ünnepi összejövetele

     1 SZMHB két Ézsiás  Az elmúlt év márciusi lapszámunkban összefoglaltuk a Szűcs Mihály Huszárbandérium negyedszázados történetét. Bemutattuk a FÉBE által a jubileum kapcsán a közösség tiszteletére megjelentetett emlékbélyeget. A 2021 évben a járvány veszélyhelyzet miatt nem került sor a közös ünneplésre.
       A jubileumi rendezvényre április 30-án került sor. Az ünnepség előtt - az 1989. október 30-án felavatott - II. világháborús emlékmű nyugati oldalára a Doni háborúból hazatért jászfényszarui katonák nevét felsoroló emléktábla felavatása történt meg. 
       A jelenlévő több mint száz fő a kinti ünnepség után a Royal (Régi) Kaszinó Étterem és Kávézóban elfoglalták helyeiket és a Szűcs Mihály Huszárbandérium (SZMHB) megalakulásának 25. (26.) évfordulója alkalmából a közös ünnepség elkezdődött. Az összejövetelre a jelenlegi, a volt huszárok, jászasszonyok, családtagjaikkal, a segítők, a támogatók, a partner- és társszervezetek képviselői kerültek meghívásra.

  • Táblát kapott a FÉBE fája

     Mamutfenyő egyéves  A FÉBE negyedszázados jubileumi ünnepi találkozó alkalmából 2018. november 3-án délelőtt 10 órakor a jelenlévők a művelődési ház előtti parkban elültették a mamut fenyőt, a FÉBE fáját. Az ültetés négyéves évfordulójára, a csemete 5 éves születésnapjára elkészült a fát jelölő emléktábla.
       Felirata: „A FÉBE fáját, a mamutfenyőt, a megalapítás negyedszázados évfordulója alkalmából jubileumi ünnepség keretében székhelyének parkjába ültették. 2018. november 3.”
      Az elültetett fa négy év alatt felcseperedett, köszönet Kókai László erdész és Agócs család FÉBE tagok gondos odafigyelésének.
       A táblát Tóásó Tibor kőszobrász készítette, a talapzathoz a téglát grátisz a TÉBA Tüzép, Jászberény, Szőllősi Zoltán ajánlotta fel. A kivitelezési munkát díjazás nélkül Balogh Béla helyi vállalkozó végezte. Köszönet érte!
    Kép és szöveg: Tóth Tibor

            

    Mamutfenyő ötéves MF_tábla.jpg

    Fotó: Egyéves fa
             Ötéves fa
             Fát jelölő emléktábla

  • Tájékoztató

    A Városi Értéktár (Szentcsalád tér 12.) felújítás miatt várhatóan három hónapig nem látogatható.
    A városházán augusztus 15-től a 2. emeleten, baloldalt az első iroda helységben kaptam (a felújítás idejére) elhelyezést itt személyen elérhető vagyok.
    A vonalas telefon a számon 06-57-520-149 vagy mobilon +36/30-337-3336 is kereshetnek.
    Tóth Tibor

  • Testvérvárosi program Kiskunfélegyházán - Petőfi bicentenárium alkalmából

    A én Petőfim plakát 1 petofi emleknap 2022.07.31