Jászsági Honismereti Egylet tagjainak éves kirándulását vezetőjük Fodor István Ferenc november 10-én egy kiskun településre Szankra szervezte meg. Ez év június 21-én adták át a 350 milliós uniós pénzből 4,5 hektáros területen kvázi mini skanzenszerű épület együttest.


   A Szank határában kialakított – korábban itt szanki régészeti emlékeket tártak fel – emlékhelyre 11 óra után érkeztünk meg. A látogató központban egy 15 perces filmből képek és szakavatott szakemberektől hallhattunk a Magyarországra betelepült kunok történetéről, magyarságba történő beolvadásukról. Az óriási hagymakupolába berendezett tárlat már festett képek, tárgyak, eszközök segítségével kontrolálhattuk a filmben elhangzottakat. Az egy kilométer hosszú tanösvényen végig járva 10 helyszínen korabeli feltárt régészeti leleteket vagy rekonstruált építményeket többségében berendezett állapotban ismerhettünk meg. Sétánk során templomromot, sáncárkot és cölöpfalat, feltárt sírokat, jurtákat a korszaknak megfelelően berendezve tárgyakkal, viseletekkel, Árpád-kori földházat külső kemencével és nyitott karámmal, Kun-kori lakóházat, veremsort, XIX. századi tanyát istállóval, tyúkóllal, góréval és gémeskúttal és egy rekonstruált Kunhalmot is megnéztünk. A harminchárom kiskun település összefogását is jelképezi az emlékhely.
   Iskolás csoportoknak, kisebb nagyobb közösségeknek, családoknak is jó szívvel ajánlom az emlékhely megnézését. A hosszabb napokon összeköthető a közeli nagyobb városok – Kecskemét, Kiskunfélegyháza (testvértelepülésünk), Kiskunmajsa, Kiskunhalas – látnivalóinak megismerésével vagy egy fürdőzéssel is.

Kép és szöveg: Tóth Tibor