febe fejlec lekerekitett

 Aki könyvet írt, szerkesztett, adott ki, az tudja, két tényező megléte nagyon fontos: az idő és a pénz. Egy-egy kiadvány előkészítése évet, éveket is igénybe vesz, hiszen a mindennapi munka mellett kell erre a tevékenységre időt biztosítani. Az anyagi alap megteremtése sem könnyű feladat.
   A 2020-as járványhelyzet sok negatív hatása mellett talán egy pozitív hatása biztos fellelhető. Az egyéb szervezések, programok elmaradása miatt kiadványok megjelentetésére többlet idő keletkezett.  Pályázati támogatáshoz is könnyebben lehetett hozzájutni.
   A Jász Múzeum vezetése és munkatársai éltek a lehetőséggel, és az elmúlt évben összesen négy kiadványt jelentettek meg.

   A járvány első hulláma után még sikerült július 30-án a hagyománynak megfelelően nagy érdeklődés mellett a Cicell néni meséi – Mondák, hiedelemtörténetek, boszorkányhistóriák és anekdoták a Jászságból című könyvet a Jász Múzeumban bemutatni. A 190 oldalas keménytáblás kötetet a szerkesztő Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója, a Jász Múzeumért Alapítvány kuratóriumának elnöke mutatta be. A könyvbe bekerült 94 történetből jász őseink hiedelemvilágát, gondolkodását és ízes humorát ismerteti meg az olvasó. A bemutató kapcsán két történetet városunkhoz kapcsolódó személy: Misinkóné Palócz Erzsébet és Sós Zsolt osztott meg a jelenlévőkkel. A kiadványt Farkas Edit népmesei ihletésű szép rajzai díszítik. Az anyanyelvi lektori munkát iskolánk tanára, Botkáné Sárközi Ildikó végezte. A könyv ára 3000 Ft.
   A következő kiadvány novemberben jött ki a nyomdából a Jászsági Füzetek sorrendben az 58. műveként Bathó Edit: A pendzsomtól a discóig – Táncélet a Jászságban a 18–21. században. A szerző egyben a könyv szerkesztője is. A kötet megjelenését az EMMI Csóri Sándor Alap pályázata támogatta.

   A szerző bevezetőjéből idézve „A jász ember a nehéz, fáradságos munka mellett mindig talált alkalmat a pihenésre, a szórakozásra. A jászok nagyon szerettek dalolni, táncolni és mulatni, s nem múlhatott el jeles nap vagy családi ünnep muzsika és tánc nélkül, de tánccal fejezték be a betakarítási munkákat (aratás, szüret, kukoricafosztó stb.) is….”
A könyv 228 oldalas, keménytáblás, fotókkal gazdagon illusztrált. A könyvben sok jászfényszarui csoport, eseményleírás és számos fotó szerepel. Az Iglice Gyermeknéptánc Együttesről, a FÉBE Borostyán Társastánc Klubról, a cigányzenétől a diszkóig sok mindenről olvashatunk. A könyv ára 3500 Ft.
   A Jász Múzeumért Alapítvány első hangzóanyaga 1998-ban A jászsági zölderdőbe… Népdalok a Jászságból címmel magnókazettán jelent meg, majd a technika fejlődését követve 2006-ban CD lemez formátumban is kiadásra került.

   A Nemzeti Kulturális Alap sikeres pályázata, számos támogató és előfizető tette lehetővé, hogy 2020 karácsonyára igényes kivitelben Ha bemegyek a Lehel Szállodába… Népdalok a Jászságból dupla CD lemez került a karácsonyfa alá. A két lemezen összesen 2 óra 20 perc élő zenei kísérettel 93 népdal került rögzítésre. A lemezen muzsikál a Dobroda Zenekar, énekel Kovácsné Lajos Krisztina, Tamás Zsigmond, Bolla János, Majorosi Marianna, Szoboszlai Balázs. Zenei szerkesztő: Pál Mihály. A felvétel a SuperSize Recording Stúdióban Törökbálinton készült.
   A keménytáblás borítókon elhelyezett két CD között 40 oldalas leírás található. Tíz oldalon Hortiné dr. Bathó Edit felelős kiadó a Jászság népzenéjét fotókkal díszítve foglalja össze. Négy oldalon, a CD lemezeken található számok felsorolása és a közreműködők fényképei kerültek elhelyezésre. 17 oldalon a 93 népdal szövege került közzétételre. A végén hét oldalon az előfizetők név szerinti felsorolása olvasható. A két CD-t tartalmazó zenei hangzóanyag ára: 4000 Ft.
   A negyedik kiadvány szintén decemberben látott napvilágot. A Hortiné dr. Bathó Edit által írt és szerkesztett Jászsági Hagyományőrző Egylet 2008–2020 című kiadványt is az EMMI Csoóri Sándor Alap eredményes pályázata tette lehetővé.

   A csoport sikeres és eredményes tizenkét évét foglalja össze. A csoport munkájában négy városunkhoz kötődő személy is részt vesz, így Görbe Jánosné, Menczel Lászlóné, Misinkóné Palócz Erzsébet és Sós Zsolt. A 150 oldalas kiadvány első részében szövegesen éves bontásban, dátum szerint majd 294 minőségi színes fotó mutatja be gazdag és sokrétű tevékenységüket. A könyvgyűjtők 1500 Ft-ért korlátozott szánban juthatnak hozzá.
   A könyvek, a hangzóanyag, CD a Jász Múzeumban, a jászberényi Líra könyvesboltban vásárolható meg, illetve a Városi Értéktárban (Szentcsalád tér 12.) 06/57/660-800 telefonon Tóth Tibornál megrendelhető.

Kép és szöveg: Tóth Tibor 

Fotó: A kiadványok címoldala (négy)