febe fejlec lekerekitett

 Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület alapításának 30. évfordulója alkalmából ünnepi közgyűlést tartott szeptember 16-án délelőtt a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében. A több mint ezer fős tagsággal rendelkező civil szervezet a hazai múzeumi közélet meghatározó közössége. Az ünnepség keretében adták át a szervezet 2021. évi elismeréseit.

   A társaság Pulszky Ferenc (1814-1897) magyar politikus, régész és műgyűjtő, a MTA tagja, 1869-től negyedszázadon át a Nemzeti Múzeum igazgatója tiszteletére 2003-ban díjat alapított. A múzeumi szakma egyik legrangosabb elismerését többségében évente egy személynek adományozzák. A díjat kiemelkedő szakmai életútjuk alapján, azok kapják, akik irányító, elméleti, tudományos vagy gyakorlati munkájukkal nagymértékben elősegítették a múzeumügy fejlődését. Tevékenységükkel elősegítették a múzeum társadalmi bázisának kiszélesítését, és folyamatos fejlesztését, megújítását. Ezen díjban az elmúlt 18 évben 25 személy részesült.
   Az ünnepi közgyűlésen Pulszky Ferenc-díjat a beérkezett javaslatok alapján a választmány kiemelkedő szakmai életútjának elismeréseként Hortiné dr. Bathó Edit,

etnográfusnak, a Jász Múzeum igazgatójának adományozta.
A kitüntet a Pulszky Társaság Kismúzeumi tagozatának vezetőjeként is dolgozik. A hétfős elnökséget fogja össze.
A kitüntetéshez gratulálunk, munkájához további sikereket kívánunk.
Tóth Tibor

Fotó: Bugyi Gábor

A kitüntetet a díj átvételét követően.