febe fejlec lekerekitett

 jászsági évkönyv A Jászsági Évkönyv Alapítvány által november végére elkészült a dr. Pethő László nyugalmazott egyetemi decens által alapított és szerkesztett Jászsági Évkönyv, sorrendben a 29. kötete. A kiadványt november 30-án Jászjákóhalmán, december 3-án Jászkiséren mutatták be. A könyv 248 oldalon, hét fejezetben 27 írást, tanulmányt 28 szerzőtől tartalmaz. A régi szerzők mellet jelentősen bővült, a debütáló és a fiatalabb írók száma. A kiadvány szép és tartalmas ajándék a karácsonyfa alá.
   Az évkönyv 28. születésnapjára, a régi fotók kivételével, először tartalmaz színes képeket, amely látványában és tartalmában is gazdagítja az évkönyvet.

   Nem véletlen, hogy pandémia idején új fejezet a JÁRVÁNY. Buschman Éva újságíró, szerkesztő interjút készített Rusvai Miklós virológussal. A professzornak apai ágon nagyszülei, szülei Jászapátin született. Maga is szülőföldnek tekinti a Jászságot, még akkor is, ha Budapesten született. Nagy elismerésnek érzi, hogy szeptemberben, a Tudomány Kategóriában Szolnokon Megyei Príma díjat vehetett át. A riport végén feltett kérdésre, hogy a járványhelyzet kapcsán milyen jövőképet lát, így válaszolt: „Ha a jövőt szeretném felvázolni, akkor azt gondolom, hogy a vírus maximum 3-4 évig jelent problémát.”

 Tamási Áron: Énekes madár bemutató 2007. december Ézsiás Gábor, Sándor Ákos, Bucsánszki Áron  A MŰVÉSZET fejezetben hat írás szerepel. A következő egy számomra kedves írás. Egyrészt mert a szerző fényszarui, másrészt a jövőre 50 éves legújabb kori színjátszásról írt, melynek elindulásánál jelen voltam, és első két évtizedének részese lehettem, menedzseltem a csoportok munkáját.
   Kovács Tímea drámapedagógus, hajdani napsugaras, fortunás, 2016-tól mindkét csoport művészeti vezetője írását Szinjátszó vagyok Jászfényszarun címen olvashatjuk.
   A Napsugár Gyermekszínpadot és a Fortuna Együttest édesanyja, Kovács Andrásné Rozika 1972-ben alapította. A szerzőtől idézve: „Ebben az írásban nem a fényszarui színjátszás történetéről és édesanyám megkérdőjelezhetetlen legendás munkásságáról írok, hanem arról, hogyan gondolkodom én a színjátszásról, milyen emlékek villannak fel a múltamból, s hogyan dolgozunk mostanában a csapattal…” Timi gondolatait, emlékeit megtudjuk, ha elolvassuk az írását. A fortunásokról vallott összegzését már most megismerhetik olvasóink. „ A hétköznapi életben nem egy baráti társaságba tartozunk: más a világnézetünk, a politikai hovatartozásunk, más a korosztályunk, de a próbákon együtt EGYEK VAGYUNK. Egy a célunk: közösen létrehozni valami jót, ami másoknak is örömére szolgálhat. Ebben a folyamatban gyógyul a lelkünk, feltöltődünk pozitív energiával, ezért nem bírjuk abbahagyni, mert nekünk ez már drog. A jelenlegi tagjaink – mondhatni ezzel a hasonlattal – sokan visszaeső drogfüggők, mert a fészekrakás és a kisgyermekes szülői korszak után újra visszatértek a színjátszáshoz. Ma már nagyszülők, de fiatalos lendülettel játszanak a fiatal színjátszókkal. Van, aki egész családjával színjátszik, hozza a gyermekét, unokáját a próbákra, így száll apáról fiúra a hagyomány. Idén 20 aktív játszónk, de még több pártoló tagunk van, akik rendezvényeinken, kirándulásainkon velünk tartanak…”
   Az OKTATÁS ÉS TEHETSÉGGONDOZÁS fejezetben három írás található.
Aki a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumba járt, azok közül sokakat tanított az évkönyv egyik állandó szerzője, a szerkesztésben is közreműködő Csörgő Terézia ny. gimnáziumi tanár. Riportalanyát szintén ismerték a leheles diákok, akik 1975 és 1986 között koptatták az iskola padjait. Ez idő alatt irányította az intézményt Izsó Gyuláné, eddig egyedüli női igazgatója. A riportból megtudhatjuk életútját, hogyan került Jászberénybe, igazgatóként a 11 tanév alatt mit tartott fontosnak, milyen eredmények, fejlesztések valósultak meg. Mi történt a családdal a jászberényi évek után, és hogyan él napjainkban.
 Fortuna 20 éves jubileumán Basa Éva kulcsár néni jelmezben betolja a tortát. A darabot nem játszották akkor. Háttérben: Péter Zsuzsanna  Németh Balázs egyetemi hallgató a legfiatalabb szerző. Jászfényszarun a városi díszünnepségen 2018. augusztus 19-én a Város Önkormányzata Németh Balázs részére örökös „Tiszteletbeli jászfényszarui diák” címet adományozott, aki a Nemzetközi Fizikai Diákolimpián (IPhO) elért kiemelkedő tanulmányi eredményeivel nemcsak saját generációjának, hanem az egész társadalomnak követendő példát mutatott. Már ekkor tudtuk, hogy felsőfokú tanulmányait Cambridge-ben, azon belül a Trinity College-ben folytatja. A címátadáskor Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester megfogalmazta, Jászfényszaru visszavárja.
A negyedéves – mesterszakos – egyetemista „AZ ÍVES BOLTOZAT ALATT” cambridge-i tanulmányairól írt. Németh Balázs összegezi az érettségihez vezető utat, melyet a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban tett le. Leírja az angol egyetemre való felvétel menetét. A kiutazás utáni beköltözésről, az angol gasztronómiáról, a szabadidős programokról, az oktatás mikéntjéről, a számonkérésről, a Magyar Társaság tevékenységéről, a koronavírus-járvány okozta nehézségekről, a hogyan továbbiakról olvashatunk. Összegzésül mit ajánl a szerző az olvasóknak: „Mindenkinek szívből ajánlom, hogy ha teheti, látogasson el oda, és csodálja meg maga azt az egyedülálló építészeti, kulturális és tudományos örökséget, melyet ez a város képvisel. Garantálhatom, hogy ilyen élményben sehol máshol nem lehet részünk: itt ugyanis az íves boltozat nem valami kiállítási tárgy vagy színpadi díszlet, hanem a mindennapok szerves, lélegző része, tanúja a diákok örömének és bánatának, alatta zajlik a munka és a szórakozás is. Ami viszont még elképesztőbb, hogy egy jászsági fiatal is eljutott ide, megmutatva, hogy a vagyon és a rang ma már sokkal kevesebbet ér, mert az állhatatosság és a szorgalom minden akadályt legyőz.”
Kívánjuk, hogy az 1209-ben alapított egyetem ódon falai között doktoranduszként folytassa majd tanulmányát, de Jászfényszaru visszavár!
   A HISTÓRIA fejezetben hat írás szerepel. Az érmeket szeretők szemével nézve igazi kuriózum Fábián-Rigó Attila helytörténész-vállalkozó írása „A jászsági szarmaták története éremgyűjtő szemmel” címet viseli.
 Illyés Gyula: Tűvétevők előadás a 20 éves jubileumon 1992-ben. Magyar Krisztina, Boda Tamás, Kiss Mária Magdolna, Nagy István, Langó Adrienn  A CIVIL SZERVEZETEK fejezetben négy írást olvashatunk. Érdekes és látványos Majzik Lionel tanító, szerkesztő ASZTROFOTÓK című tanulmánya. Az egy oldal szöveges rész után 14 teljes oldalt kitöltő távcsővel készített színes fotó látható. A fényképeken szereplő objektumok bemutatása, illetve a felvételek technikai adatai Majzik Lionel honlapján olvashatók: www.lionelmajzik.com
   Az ÖRÖKSÉGÜNK fejezet hat írást tartalmaz. Borsányi Attila, a Pusztamizsei Horgász Egyesület elnöke, A Jásztelek-Pusztamizsei természetvédelmi terület értékeiről írt és 20 csodálatos színes természeti fotó teszi teljessé a tanulmányt.
 A 10 éves jubileumon Kovács Andrásné Rozikát köszönti Sugár Istvánné könyvtárvezető  Ez az emlékezés fejezete is. Kollégák, tanítványok – köztük dr. Langó Péter régész, egyetemi docens a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetemen, városunk díszpolgára – emlékeztek az Liska József Erősáramú Szakközépiskola 1987–2011 közötti igazgatójára, Hlavacska Andrásné Laki Évára (1948–2021). Fabriczius Imre ny. hajós és Gömöri Árpád ny. középiskolai tanár emlékezett a Lehel Vezér Gimnázium legendás tanárára, a Jászsági Évkönyv rendszeres szerzőjére, Csomor Józsefné (1934–2021) magyar–történelem szakos középiskolai tanárra.

 Németh Balázs egyetemi talárban   KÖNYVISMERTETÉS fejezetben Dinnyés István ny. régész ajánlja Istvánovits Eszter és Kulcsár Valéria: Egy elfelejtett nép, a szarmaták című könyvét, amely 2018-ban jelent meg.     
   A Mi újság Fényszarun? lapunk olvasói közül, aki szeretné az évkönyvet megvásárolni, úgy 2000 forintért Jászberényben a főtéren a LÍRA könyvesboltban megvásárolhatja vagy helyben, a Városi Értéktárban Tóth Tibornál személyesen vagy mobilon (+36-30-337-3336) megrendelheti.
Kép és szöveg: Tóth Tibor

Fotó:

1./ A Jászsági Évkönyv 2021 címoldala
2./ a./ Tamási Áron: Énekes madár bemutató 2007. december Ézsiás Gábor, Sándor Ákos, Bucsánszki Áron
     b./
 Fortuna 20 éves jubileumán Basa Éva kulcsár néni jelmezben betolja a tortát. A darabot nem játszották akkor. Háttérben: Péter Zsuzsanna
     c./ Illyés Gyula: Tűvétevők előadás a 20 éves jubileumon 1992-ben. Magyar Krisztina, Boda Tamás, Kiss Mária Magdolna, Nagy István, Langó Adrienn
     d./ A 10 éves jubileumon Kovács Andrásné Rozikát köszönti Sugár Istvánné könyvtárvezető

3./ Németh Balázs egyetemi talárban