febe fejlec lekerekitett

  JÁSZ MÚZEUM emléklap A Jász Múzeum az utóbbi 25 évben 5 évenként rendezett alapításának ünnepségét. A 145 év után most másfél évszázadaidhoz érve egy éven át tartó kiemelt programsorozattal ünneplik a szép kerek évfordulót. A központi egésznapos estébe nyúló ünnepségre november 29-én került sor.

   Az ünnepség 9 órakor ökumenikus hálaadó szentmisével a Nagyboldogasszony Római Katolikus főtemplomban vette kezdetét.
10 órától a jubileumi ünnepség a Déryné rendezvényház dísztermében folytatódott. A vendégeket jászviseletben öltözött asszonyok fogadták, minden résztvevő kapott emléket egy szép szakmai füzetet, gazdagtartalommal, emléklapot és egyéb promóciós anyagokat.
A színpad előtt főhelyen helyezték el Jászkürt másolatát. A jubileumi ünnepség házi asszony szerepét Szöllősi Gabriella jász viseletben öltözve töltötte be.
   A kezdésre a jászkürt hangja adott jelzést. A köszöntők sorát dr. Szende László, a Kulturális és Innovációs Minisztériumi Főosztályának főosztályvezető kezdte el. Vidéki múzeumként az elsők között született meg az intézmény, kevés Kárpát-medencei múzeum dicsekedhet ilyen hosszú és tartalmas életúttal. A Jászkun Hármaskerület fővárosában, Jászberényben Sipos Orbán helyettes polgármester 1873. március 8-án tartott tanácsülésen vettette fel a múzeum létrehozását. Akkor még Jászberényben kövesút, járda nem létezett, még is a honatyák fontosabbnak tartották a múzeum létrehozását. A megválasztott öt tagú bizottság Pethes József vezetésével, mint egy másféléves előkészítő munka után 1874.december 26-án, (karácsony másnapján) délelőtt 10 órakor nagyszámú érdeklődő jelenlétében megnyitotta kapuit a Jász Múzeum. Eleinte csak egy szobában helyezték el az adományozott tárgyakat, köztük a legbecsesebet a Jászkürtöt. 150 év nagy idő voltak nehézségek, de múzeum a jász identitást, az összetartozást, hagyományok, az értékek megjelenítésének központja lett nem csak Jászberény, hanem jászsági szinten egyaránt.
A múzeum jóalapokat hagyott az utódnak erre jól lehet építkezni.
   Budai Lóránt Jászberény város polgármestere mondandóját, mint a múzeum fenntartója közelítette meg. A város anyagi lehetőségeinek megfelelően igyekezik kiemelten támogatni az intézményt. A tisztikaszinó felújításával a kiállító tér bővül és új főleg múzeum pedagógiai foglalkozásokra nyújt lehetősséget. Fontosnak tartja a fiatalok meg szólítását, a digitális világ adta lehetőség még jobb kihasználását illetve térnyerését minden területen.
Borbás Zoltán, a JNSZ Vármegye Közgyűlés alelnöke jász szemmel nézte a jászságban a múzeum településeknek nyújtott szerepét illetve a múzeumi dolgozók segítő tevékenységét, melyet ezután is megköszönt. 
   Dr. Dobos László a Jászok Egyesületének elnöke – mint a rendezvény egyik főtámogatója – a tagok egyévi tagdíjával 1 millió forinttal járult hozzá a sikeres rendezvényhez. Régi álma még, továbbra is azon fáradozik, hogy a Jászság valamennyi diákja egyszer eljusson a Jász Múzeumba.
   Borbás Ferenc emeritus jászkun főkapitány is megosztotta ünnepi gondolatait. Az eddigi igazgatóasszonyt a kapitányok anyuknak tekintették, sokat segített a működésükben. Az új igazgatót fivérként kezelik és tőle is várják tevékenységük támogatását. .
„ 150 éves Jász Múzeum múltja, jelene és jövője” bemutatásával a volt és a jelenlegi igazgató fejtette kis gondolatait.

   Dr. Bereczki Ibolya néprajkutató, muzeológus, a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumok Egyesület elnöke kiemelte a Jász Múzeum és annak volt igazgatója munkájuk eredményeként  megkapta az elmúlt 30 év alatt valamennyi lehetséges szakmai elismerést.
 Jász Múzeum Hortiné Gulyás  Hortiné dr. Bathó Edit vetített előadásával tömören összefoglalta a kezdetben múzeumőrként tisztelt vezetőket, akik többségében más feladatok mellet látták el a megbízatást Név szerint szólt minden vezetőről, akik kezdetben a szakmához laikusak voltak. A szakmai tudásuk hiányoságát a szorgalmuk, a tenni akarásuk, a gyűjtés szerepének fontos kezelése sokesetben pótolta 1913 és 1920 között az első szakember régész, néprajkutató dr. Banner János. a polgármesteri Hivatal épületébe vissza költözött múzeumot vezette, megkezdődött a leltározás és a rendszerezés. Réz Kálmán 20 évig vezette az intézmény. Ő ismerte fel, hogy szükség van a téma iránt érdeklődő civilekre, kutató csoportra, elkezdődött a publikáció is. Blénessy János1947-1950 között az államosítást bonyolította le. A múzeum a város tulajdonába maradt, a fenntartáshoz az állam is hozzájárult. Csalog József volt az első szakképzett vezetője 1952-1954 között. a Jász Múzeumnak. Őt követte Erdész Sándor a Jászság népdalának, meséinek, viseletének gyűjtésével foglalkozott. Tóth János volt, akinek első és egyetlen egy munkahelye a Jász Múzeum volt. 36 évet töltött el igazgatóként, ekkor alakult ki a múzeum arculata. 1962-től a megyei múzeum szervezetébe tagozódott be az intézmény. Stabil vezetése alatt hosszabb távú koncepciók kidolgozására volt lehetőség. Bővült a múzeum területe, két állandó kiállítás valósult mg és megkezdődött a múzeumi kiadványok korszaka. 1977-től kapott egy státuszt, melyet utódja Bathó Edit töltöttbe.
A beosztottból vezető lett és 1994-től három évtizedig igazgatta a múzeumot. Nagy érdeme, hogy sok közösséget tudott becsábítani az intézménybe. Létrejött a Jász Múzeumért Alapítvány. Évente legalább egy vagy több kiadvány megjelent gondozásukban.  A települések civilszervezeteivel jó kapcsolatot ápolt, a gyűjteményeket segítette. A jászviselet felélesztése, a hangzó anyagok kiadása és sok más kezdeményezés fűződik a nevéhez.
   Gulyás András Zoltán igazgató a jövő elképzeléseit összegezte, fontos a jelenlegi értékek közösségek megtartása, sikerült új közösséget az amatőr régészeket közöségé formálni ők lettek a Jász Kakasok és már eddig is sok kincset „kikapirgáltak”. A digitációban látja a jövő feladatait, a fiatalok bevonását. A Jászságon belül szervezendő vándorkiállítások létrejöttét szorgalmazza. A múzeum pedagógia munka fejlesztését, melyhez a megfelelő személyi feltételt a fentartónak kell biztosítani.
   A kávé szünet után jött a köszöntők sokasága, települések, civilszervezetek, intézmények partner szervezetek, emeritus jász- és kunkapitányok, magán személyek köszöntötték a 150 éves intézményt, legtöbb esetben az a múzeumot megszemélyesítő volt és jelenlegi igazgatót.
Jászfényszarut Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester vezetésével, dr. Voller ErikaBordásné Kovács Kataklin, Bujdosó Katalin, Görbe Jánosné. dr. Farkas Kristóf Vince és Tóth Tibor képviselte
   Jászfényszaru nevében a 150 éves intézményt a volt és jelenlegi igazgatót a város, az intézmények, civilszervezetek nevében Tóth Tibor és segítői Bordásné Kovács Katalin és Bujdósó Katalin köszöntötte. Az önkormányzat ajándékát és FÉBE legújabb érmét kapták.
   Az ünnepséget műsorukkal színesítették: a Palotásy János Zeneiskola diákjai és oktatói, a Viganó Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és Kovács Zoltánné Lajos Krisztina énekes.
A közös ünnepi ebédre 14 órakor a Bercsényi úti Ifjúsági Ház nagytermében folytatódott.
   Délután 16 órától a Jász Múzeumban kiállítás nyílt a „Nekem a Jász Múzeum…” pályázatra beérkezett 200 alkotásból és kihirdetik a különböző kategóriákban legjobbnak talált pályaműveket

   A főtéren felállított színpadon 18 órától kezdődött a kultúrműsor, melyben szerepelt a Lehel Vezér Gimnázium Férfikara, a Déryné Vegyeskar, a Cantate Nobis Énekegyüttes és a Jászsági Hagyományőrző Egylet.

Az estét 20 órától a d’FLEMM zenekar koncertje zárta.
Tóth Tibor

  1. Emléklap (Tóth Tibor)
  2. A jelenlegi és volt igazgatók (facebook)