febe fejlec lekerekitett

2021

  • A HÓNAP ÉRTÉKTÁRI ÉRDEKESSÉGE Polgári iskolai bizonyítvány - 1914

     Iskolatörténeti állomások: a népoktatás, középfokú oktatás (polgári iskola), tudományos oktatás (gimnáziumok).
       A négy majd hat elemi és két ismétlő képezte a népoktatást. Elvégzése kötelező, ingyenes volt, az írást, a számolást, az olvasást és általános alapismereteket nyújtott.
       A középfokú oktatás már nem volt kötelező, és nem volt ingyenes. Elvégzése már bizonyos lehetőséget teremtett a továbbtanulásra, illetve nagyobb alapműveltséget biztosított. A gyakorlati életre való felkészítésre helyezte a hangsúlyt. Továbblépés lehetősége felsőkereskedelmi, felső-mezőgazdasági iskolába, tanítóképző intézetbe lehetett, ezzel viszonylag kevesen éltek.

  • A HÓNAP ÉRTÉKTÁRI ÉRDEKESSÉGE Vizsgálati bizonyítvány 1915.

    A Vizsgálati bizonyítvány 106 évvel korábban, 1915 júniusában Budapesten került kiállításra, mely igazolja, hogy Pénzes Miklós (1883) a gőzgépkezelőkre „nézve előirt vizsgálatot a mai napon alulirt vizsgáló bizottság előtt sikerrel letette.”
    Az okmány érdekessége az 1914. évi 1 koronás, mai szóhasználattal lerótt „illeték” bélyeg.
    Az okmány tulajdonosának fia Pénzes Miklós an.: Jáger Anna, született Tápióság, 1910. október 30., 1930-ban Egerben szerezte tanítói képesítését, és 1936 és 1970 között a jászfényszarui iskolában tanított, itt élt.
    Az okirat Pénzes Miklós hagyatékából, Kiss József (1924–1989) tanár, helytörténeti kutató iratanyagaként került az értéktárba.

    Kép és szöveg: Tóth Tibor

    Fotó:
    Vizsgálati bizonyítvány

  • A Jászfényszarui Lovasbandárium a későbbi Szűcs Mihály Huszárbandérium első oklevele 1995. október 21.

  • A tízedik Kemence ünnepe másként

    2011-ben az önkormányzati beruházásból a Kiss József Helytörténeti Gyűjtemény udvarán közösségi kemence létesült. A FÉBE elhatározta, az új kenyér ünnepén augusztus 20-án délután minden évben megrendezi a Kemence ünnepét. A változatos kulturális program után, az udvari kemencében sült kenyeret, különböző feltétekkel kóstoltuk meg.
       Az első két alkalommal helyi háziasszonyok készítették el a kenyérnek valót. Az utóbbi hét ünnepség kapcsán már 19-én Németh Ákos pékmester önkéntes munkában (jászfényszarui feleség kapcsán) készítette elő a sütésre a kenyereket. A kemence felfűtését döntően Víg Antal végezte. A pandémia miatt 2020-ban elmaradt a rendezvény.
       A tízedik jubileumi Kemence ünnepét másként rendezzük, meg mint eddig. A pékmesterünk – munkahely változtatás miatt – augusztus 19-re nem tud szabadságot kivenni. Így máshol sült házi kenyeret tudunk megkóstolni az ünnepség kapcsán.
       A jubileumi rendezvényt augusztus 20-án 15 órai kezdettel a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár nagytermében tartjuk. A jelenlegi járványügyi rendelkezések szerint mivel a résztvevők a programon asztaloknál ülnek, így oltási igazolvány megléte nem szükséges.
       A tízedik ünnepségünkkel, változatos programmal szeretnék marandó élményt nyújtani a résztvevőinek.
       A műsorban fellépnek: Vanya-Lőrincz Veronika színész, énekes, előadóművész, Farkas Zoltán színész, énekes, ceremóniamester és a Tóalmási Titánok.
       A műsorközben és utána is mindenki kedvére kóstolhatja meg az újkenyeret, feltétekkel és italokkal olthatja szomjúságát.
       Mindenkit szeretettel várunk a rendezvényre.
    Tóth Tibor

    Fotó: két fellépő művész

  • Áldott, békés ünnepeket!

    kari 2