A Jászok Egyesülete szervezésében „Szomszédolás a Nagykunságban – Eltűnt kunszállások nyomában” címmel tartott Dr. Pálóczi Horváth András régész,muzeológus, történész vetített képes előadást 2023. február 20-án Budapesten. A rendezvényt Dr. Dobos László, a Jászok Egyesületének elnöke szervezte és moderálta.
Az előadó a történelemtudomány kandidátusa, 1941-ben született Budapesten, az ELTE történelem és régészet szakán végzett, majd László Gyula régészprofesszor tanítványaként középkori régészetre szakosodott, élete fő hivatásaként pedig a honfitársainkká lett kunok múltjának feltárását vállalta szívvel-lélekkel magára 1963-ban.
A szűken egyórás, de igen tartalmas és érdekes előadás elsősorban a törökdúlás előtti nagykun települések feltárására összpontosított. A bevezetőből megtudhattuk, hogy az oszmán hódoltság végére a több tucat nagykunsági településből, szállásból csupán maroknyi maradt fenn, az inváziót túlélő kunok pedig betelepültek a nagyobb, addig javarészt magyarok lakta településekbe, mezővárosokba, így például Túrkevére, Karcagra, amelyek csak ezáltal váltak kunsági községekké, városokká. Pálóczi professzor célja leginkább a már javarészt a középkor során és a törökdúlás következtében elnéptelenedett, elfeledett szállások feltérképezése volt. A terepi munkát mélyreható településtörténeti adatgyűjtés előzte meg, melyek során régi térképek (külön említésre kerültek a páratlan értékű Bedekovich-térképek!), levéltári leírások, királyi adománylevelek, oklevelek, és a helyi emlékezet által megőrzött földrajzi, népnyelvi elnevezések adatai kerültek összegzésre. Csak ezek alapján indulhatott meg a módszeresen feltárás, mely a Nagykunság 800 km2-es területét érintette (a Nagykunság teljes területe hozzávetőleg 1300 km2). A régészeti feltárások zömében a folyók, kiszáradt medrek mentén történtek; máskor az ún. kurgánok (kunhalmok, azaz szarmata korszakból fennmaradt halomsírok, melyekbe a középkor során kunok is temetkezhettek) vagy olyan helyek adtak támpontot, ahol a mezőgazdasági munkálatok szemmel láthatóan nagy mennyiségű régészeti leletanyagot (cseréptöredékek, csontok, ékszerek, fegyvermaradványok, korábbi templom jelenlétére utaló fehér foltok a szántásban, stb.) hoztak a felszínre, vagy a helyi kútfők alapján várható volt a középkori szállások előbukkanása.
Az előadás külön beszámolt a Karcag környéki nagynak számító, 1-1,5 km-es hosszan elterülő kun szállásokról (Üllő az Ős-Tisza medrében, Orgondaszentmiklós; feltárásuk 1991-’92-ben történt), valamint a szintén Karcag melletti Kápolna-halomról, mely egy ősi kunhalom volt, amelyet a múlt században alakítottak katonai lődombbá, és részleges elhordása kapcsán kerültek elő a kun rátemetkezés nyomai, amelyeket a katonaság lelkiismeretes tagjai dokumentáltak. Említésre került a legkorábbi ismert ún. kunbirtok körül kialakult település, Kunegyháza települése, valamint Kisújszállás török idők előtti településrészeinek elhelyezkedése, középkori templomának feltárásása (1963-’85). Megtudhattuk, hogy Túrkevét is már a török előtt legkevesebb tíz középkori kun szállás vette körül, feltárásuk 1986-’87 között történt meg. Ahogy fent említettük, e város a középkorban még nem kun település volt, az egri püspökség hivatali helyeként szerepelt, de az 1630-as évektől, a kun betelepülés eredményeképpen már kun jogú helységgé vált, hisz a betelepülők lélekszáma már meghaladta a korábbi magyar lakosságét. E folyamat üdvözlésre talált a magyar lakosság körében is, lévén a kun előjogok elismeréséből ők is profitáltak. A középkor folyamán a nagykun térség egyik legfontosabb autonóm közigazgatási szervezeti központja Kolbázszálláson volt. Az e köré csoportosult kolbázszéki területhez összesen 27 kisebb kun település tartozott. Elhangzott továbbá, hogy Palócz professzor életművének egyik legnagyobb szabású munkája a Duna–Tisza közi kiskun falu, Szentkirály feltárása, amelyet több mint húsz éven keresztül folytatott, és amely község az ő munkája nyomán kaphatta vissza a régi, eredeti elnevezését (1952-’87 között Lászlófalva név alatt szerepelt).
Palócz professzor akképpen összegezte az immár közel 60 éven át ívelő munkásságát, hogy kutatásuk eredményeként feltehetően a nagykunsági kunok minden állandó szállását feltárták (összesen 51 kun településen végeztek ásatást, de további 120 középkori magyar község is dokumentálva lett a munkák nyomán); felkutatták a legkorábbi településeiket; ezen túlmenően megtalálták számos időszakos falu és telep nyomait. Mindezekből kiderült, hogy a kunok már a XIII.-XIV. században, tehát röviddel a Magyar Királyság területére történő betelepülésüket (1239-’46) követően is nagyobbrészt helyhez kötött településeken éltek, az eddigi, a jobbára nomád, félnomád életmódot feltételező elméletekkel szemben. A feltárások során szerzett új ismeretek birtokában összevethető a kunok magyarországi életmódja azzal, amit a betelepülésüket megelőzően (a mai Kelet-Ukrajna, azovi térség) folytattak. Az ottani természeti viszonyoknak megfelelően hangsúlyos volt a nomád életmódjuk, így jellemzően 50-100 km-es régiót barangoltak be az évszakokhoz kötötten észak-déli irányban terelve állataikat új legelőkre a nagy folyók (pl. Don, Donyec, Dnyeper) mentén. Ezzel szemben hazánkban sokkal kisebb területek álltak a betelepülő kunság rendelkezésére, mindössze 10-20 km-es távokat tudtak vándorolni és főleg kelet-nyugati irányban haladva.
A tömör, de magával ragadó előadást a lelkes közönség szakmailag is mélyreható kérdésekkel hálálta meg. A legérdekesebb kérdés talán annak megvitatása volt, hogy az alkalmi szállások milyen régészeti támpontok, leletek alapján azonosíthatóak, lévén az ideiglenes, csak rövid periódus alatt használt, amúgy is szerves anyagból készült sátrak, jurták, karámok nyomai csak igen kis eséllyel hagynak fellelhető régészeti nyomot. Ezzel szemben, mint kiderült, a kunok hadi tevékenysége által foglyul ejtett rabok számára készült tömlöcök viszont elég masszívak kellett, hogy legyenek, hogy azoknak máig kimutatható lenyomatai maradjanak a talaj alsóbb rétegeiben.
Ahhoz, hogy teljes legyen Palócz professzor igen gazdag nagykunsági munkája, nem hiányzik egyéb, mint a régészeti feltárásokat és térképészeti eredményeket összegző nagy monográfia, amelynek születése már készülőben van, ugyanis folyik az egyezetetés a kiadóvállalatokkal. Reméljük, mihamarabb a kezünkbe foghatjuk e remek kötet első példányait.
Kép és szöveg: Dr. Kiss Dávid Sándor
Fotók:
- Az előadó, Dr. Pálóczi Horváth András
- Az előadás hallgatósága
- A témában kiadásra előkészített kötet tervezett borítója
