febe fejlec lekerekitett

2024

  • Dr. Kis Zoltán városunk díszpolgára 70 éves lett

     1 Dr. Kis Zoltán ünnepi szónok 1996 08 20  Kispolgári családban, Jászberényben 1954. szeptember 24-én született. Édesanyja Rédei Mária révén jászfényszarui származású. Szegeden jogi végzettséget szerzett, jogtanácsosként és ügyvédként dolgozott.
       A Felső-Jászságban 1990-ben országgyűlési képviselővé választották. Három ciklusban képviselte egyéni képviselőként városunk érdekeit. Országos listán még további öt évig volt országgyűlési képviselő. Több bizottságban és kormányban is tisztségeket töltött be. Meghívására a városavatóra, majd a 10 éves jubileumi ünnepre városunkba látogatott Göncz Árpád. A kilencvenes évek település fejlesztését pályázatok elnyerésének támogatásával segítette.
       2012. augusztus 19-én a Jászfényszaru Város Képviselő testülete díszpolgári címet adományozott a város érdekében kifejtett tevékenységének elismeréseként.
    Boldog születésnapot kívánunk!
    Tóth Tibor

    Fotó:

    1./ Jászok Találkozóján dr. Kis Zoltán köszönti az ünnepség résztvevőit 1998. május 30.

  • Dr. Lakatos Béla tiszteletére – közadakozásból – emléktábla elhelyezése

     Dr. Lakatos Béla 2009 jó 1  A Fényszaruiak Baráti Egyesülete Elnöksége elhatározta dr. Lakatos Béla (1934-2023) főorvos, Jászfényszaru város díszpolgárának, a FÉBE alapító tagjának tiszteletére munkássága, tevékenysége elismeréséül emléktábla elhelyezését.
       Dr. Lakatos Béla Jászfényszarun közel négy évtizeden át (1961-1998) végzett Jászfényszarun magasszintű egészségfelvilágosító és gyógyító munkát. 1963-tól a rendszerváltásig tagja volt a helyi tanács döntéseit előkészítő testületének, így sok más mellett, a település egészségügyi fejlesztéseit kiemelten kezelte, kezdeményezte és támogatta. Jelentős szerepe volt az új alapellátó intézmény (1984,1987 években átadott) megépülésében, amelynek korszerű orvosi eszközökkel való felszereléséhez személyes kapcsolatai alapján lobbitevékenységet fejtett ki.
       Születésének 90. évfordulóján 2024. június 4-én szeretnénk egy fekete gránit emléktáblát lézeres arcképével ellátva a Szent-Györgyi Albert Egészségközpont főbejárat bal oldalán, a homlokzaton elhelyezni. A FÉBE a tábla állítás költségét közadakozásból, tetszőleges összeg támogatásával, - volt betegei, tisztelői is magukénak érezzék kezdeményezésüket - a hiányzó összeget saját pénzeszközéből fedezi.
       Jászfényszaru Város Képviselő-Testülete hozzájárult a tulajdonában álló épületre az emléktábla elhelyezéséhez.
       A tábla költségére az adományokat a Fényszaruiak Baráti Egyesülete 69500149-10382075 bankszámlájára utalható, a közleményként „emléktáblára” szó írható. A Városi Értéktárba nyugta ellenében kézpénzbe is Tóth Tibornál május 15-ig befizethető.
       Az avatás pontos időpontjáról, menetéről áprilisi lapszámban adunk részletes tájékoztatást. 
    Kép és szöveg: Tóth Tibor

    Fotó: Dr. Lakatos Béla 2013

     

  • Dr. Lakatos Béla-emléktábla avatása

     Vég DRLB emléktábla 1 jó  Dr. Hortáver József és dr. Sándor Imre után dr. Lakatos Béla főorvos, Jászfényszaru Város Díszpolgára is emléktáblát kapott. A Fényszaruiak Baráti Egyesülete kezdeményezte az emléktábla állítását. A Jászfényszaru Város Önkormányzata biztosította a táblának a méltó helyet a Szent-Györgyi Albert Egészségközpont homlokzatán. A tábla avatására dr. Lakatos Béla 90. születésének napján június 4-én 16 óra 30 perckor került sor.

  • Dr. Selmeczi László: A katolikus fényszarusiak

    Elhangzott Jászfényszarun Kiss József tiszteletére rendezett Emlékkonferencián
    2024. szeptember 7-én a Kisiskola színháztermében

    Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

        Ha a 19. századi Jászságot és a Nagykunságot kulturálisan el akarjuk különíteni egymástól, elsőként kell megemlítenünk, hogy a nagykunok reformátusok, a jászok pedig katolikusok. Kivéve Jászkisért, amely akkor még nagy többségében református, és a nagykunsági, főleg Jászapátiból újratelepített Kunszentmártont, amely katolikus.

      Előadásomban azt a folyamatot szeretném bemutatni, amely a Jászság, és benne Jászfényszaru katolicizmusához vezetett. Ennek a folyamatnak a megvilágítása azonban messze nem egyszerű. Ugyanis a rá vonatkozó források meglehetősen hiányosak.

  • Éghajlatvédelem és a bíróságok című konferencia a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen

     Tamus Béla konferencia  Országos szintű civil szerezetek, mint többek között a Magyar Természetvédők Szövetsége folyamatosan dolgozik, azokon a biológiai sokféleség kérdésével foglalkozó tudományágakkal melyek összefüggésben vannak a klímaváltozással, a növény és állatvilág együttélésének fenntartásával. Ezen szervezetek egyetemi szintű szakembergárdával rendelkeznek, és folyamatos kapcsolatot tartanak tudomány egyetemek klíma és biodiverzitás kérdésével foglalkozó tanszékeivel.
       A civil szervezeteknek jelentős szerepük van abban, hogy globálisan és helyi szinten közvetítsék és képviseljék fenti kérdésekben mindannyiunk érdekét.
       Mint jelen konferenciára is ezért kerülnek meghívásra és folyamatos részvételre, az arra érdemes civil szervezetek. A Fényszaruiak Baráti Egyesülete is így került évek óta folyamatos meghívásra.