2024
-
Redemptio-emléktáblánál ünnepség
A FÉBE Elnöksége a hagyományoknak megfelelően május 4-én du. 15 órakor azt Óvárosháza homlokzatán lévő REDEMPTIO-EMLÉKTÁBLÁNÁL a 279. évforduló kapcsán ünnepséget tartott. A történelmi eseményről Kotánné Kovács Tímea tanár, a Jászfényszaruért Alapítvány Kuratóriumának elnökhelyettese beszélt. Az egyesület koszorúját Agócs Ferenc elnökségi tag helyezte el a táblánál és készült csoport kép is az utókor számára.
Az ünnepséget követően a Városi Értéktár tárgyalójában folytatódott a május 24-i közgyűlést előkészítő elnökségi ülés.
Fotó: dr. Kiss Dávid Sándor és Tóth Tibor
-
Redemptio, a jász és kun települések honismereti lapja
A Redemptio a jász és kun települések honismereti lapja a XXXI. évfolyamát kezdte el ebben az évben.
A lap kéthavonkénti megjelentetését a Jász Múzeumért Alapítvány vállalta fel, dr. Bathó Edit, Jász Múzeum ny. igazgatója, a FÉBE Tiszteletbeli tagja kitüntető cím birtokosa, a Redemptio lap alapítója és felelős szerkesztője áldozatos tevékenységének köszönhető.
A 2024. évi kiadáshoz, a rendszeres megjelenéshez az előfizetők és az újságot megvásárlók 500,- Ft-tal példányonként járulhatnak hozzá. -
Redemptiós megemlékezések
A FÉBE Elnöksége a hagyományoknak megfelelően május 4-én du. 15 órakor azt Óvárosháza homlokzatán lévő REDEMPTIO-EMLÉKTÁBLÁNÁL a 279. évforduló kapcsán ünnepséget tartott.A történelmi eseményről Kotánné Kovács Tímea tanár, a Jászfényszaruért Alapítvány Kuratóriumának elnökhelyettese beszélt. Az egyesület koszorúját Agócs Ferenc elnökségi tag helyezte el a táblánál és készült csoportkép is az utókor számára.
A Jászság fővárosában május 6-án tartották az ünnepséget. Az ünnepi szentmisét követően a Redemptiós emlékoszlopnál, melyet 2021 évben Dávid Sándor fafaragó népi iparművész, emeritus jászkapitány és Jászságért díjas felajánlásként készített és azt követően a Jász emlékműnél a jászkun települések képviselői koszorúztak. Az ünnepségen Ézsiás Barnabás emeritus jászkapitány helyezte el városunk koszorúját. A Jászberényi Polgármesteri Hivatal Dísztermében emlékünnepséggel zárult a program.
Kép és szöveg: Tóth Tibor
- A koszorúzást követően Jászfényszaru városháza előtt készült csoportkép
- Jászberényben a megkoszorúzott Redemptiós emlékoszlop
-
Samsung Electronics Magyar Zrt. 2024. I. Adományozó Ünnepsége
A jászfényszarui Samsung Electronics Magyar Zrt.-nél, a helyi közösség tagjaként a vállalati felelősség és kötelességtudat iránti elkötelezettség elmélyítésére törekszik.
Termékadományaikkal folyamatosan támogatják a környékbeli oktatási, egészségügyi és szociális intézményeket.
Készülékeik hozzájárulnak az oktatás fejlesztéséhez, a tehetséges fiatalok támogatásáhozaz egészségügyi és szociális intézményekben a lakók és látogatók számára nyújtanak emelt szintű szolgáltatást.2024 első Adományozó Ünnepségét rendezte meg február 22-én de. 9 és 11 óra között a Samsung Konferencia termében, melyen 21 intézménynek 25 db prémium Samsung TV készüléket adtak át.
-
Samsung Electronics Magyar Zrt. 2024. II. Adományozó Ünnepsége
Lapunk szerkesztősége meghívót kapott a jászfényszarui Samsung Electronics Magyar Zrt.-hez, a II. Adományozási Ünnepségre.
Termékadományaikkal folyamatosan támogatják a környékbeli oktatási, egészségügyi és szociális intézményeket.