febe fejlec lekerekitett

2023

  • Budapesten is bemutatták...

     Ézsiás László verset mond  A Jászsági Évkönyv történetében először Budapesten is bemutatták a jubileumi kötetet. Az eseményre a Néprajzi Múzeum Kamaratermében december 14-én délután került sor.
       A családias rendezvényt Dr. Kertész Ottó Jászsági Évkönyv Alapítvány kuratórium elnöke nyitotta meg. Dr. Pethő László nyugalmazott egyetemi docens, alapító felelős szerkesztő szólt a kiadvány szerkezeti változásairól, a folytonos megújításra törekvésről. Örömének adott hangot, hogy sok fiatal segíti a szerkesztő munkáját és szerzők között is egyre több a fiatal. Ez a biztosíték arra, hogy újabb jubileumra is sor kerüljön tíz év múlva.
       A rendezvényen négy FÉBE tag is jelen volt. Köztük Ézsiás László (1947-) jászfényszarui születésű költő és előadóművész, akinek Honvágy című verse pályázat útján bekerült a jubileumi évkönyvbe. A jelenlévőket egy saját A jászok emlékkönyvébe és Vörösmarty Mihály: A vén cigány című versek elmondásával örvendeztette meg.
    Szöveg és kép: Tóth Tibor

    Ézsiás L közönség Bp 2022

    1./ Ézsiás László verset szaval
    2./ A bemutató résztvevői

  • Budapesti Operettszínház tájékoztatója

    Tisztelt Bérleteseink,

    a szepseg es a szornyetega Jávor Pál bérlet következő előadása 2022.02.24-én A Szépség és a Szörnyeteg produkciónkkal folytatódik.
    A NINE című előadás ebben az évadban technikai okok miatt nem kerül bemutatásra.
    A megváltott bérletek érvényesek 02.24-re.

    Üdvözlettel: Operett szervezés

  • Csete Balázs emlékünnepség Jászkiséren

       A Fényszaruiak Baráti Egyesülete többévtizedes baráti kapcsolatokat ápol a jászkiséri Csete Balázs Honismereti Szakkörrel. Kölcsönösen reszt veszünk egymás nagyrendezvényein. Meghívásuknak március 11-én örömmel tettünk eleget.

  • Dél-Erdélyi kalandozás

      1 Temesvár egyik sétáló utcája esernyőkA Fényszaruiak Baráti Egyesülete 2015-től évente szervez többnapos külföldi utakat. Három év kihagyás után 2023. augusztus 22-27. között Közép-Erdély után a Dél-Erdély megismerése volt a cél.
      A kéréseknek megfelelően a programot változatlanul a CREDO TOURS UTAZÁSI IRODA állította össze. A hatnapos öt éjszakás kiránduláson 48 fő vett részt. Az utazás idegenvezetője és tolmácsa Szűcs Balogh Ernőkézdivásárhelyi lakos volt.

  • Diákpolgármester voltam, jogász lettem

      Annus Ágnes kiaákpolgármester 1998 A Mi újság Fényszarun? helyi lapban 1996. januárjában jelent meg tudósítás, hogy közel 28 évvel ezelőtt 1995. október 11-én választottak először a diákpolgármestert. Az 1997/98-astanévben Annus Ágnes harmadikként töltötte be e tisztséget.
       Névjegy: Annus Ágnes 1985-ben született Jászberényben. A Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon hatosztályos gimnáziumi tagozatán érettségizett 2004-ben Debrecenben, majd 2009-ben diplomázott jogászként a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. A diploma megszerzése után, még abban az évben férjhez ment Kiss István Endréhez (Kissné dr. Annus Ágnes), két gyermekük született Hajnalka és Botond. Mikepércsen telepedtek le, a férje és Ági is Debrecenben dolgozik, és gyermekeik is ide járnak, a Svetits általános iskolai részébe.