Egyesületi
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
Dr. Lédig Lajos fél évszázados gyógyító munkáját 1922-től dr. Hortáver József folytatta. Az új orvos Görgényüvegcsűrön, (Erdély, Maros-Torda megyében) 1886. március 10-én – 135 éve – született. A hat testvér közül ötödik volt a sorban, bátyjával, Viktorral Marosvásárhelyen ösztöndíjasként jártak gimnáziumba. Édesapjuk üveggyári munkás volt, a jó képességű gyerekeit taníttatni nem tudta. Viktor Egerbe került papneveldébe, József Kolozsváron az Orvostudományi Egyetemen tanult tovább honvédségi ösztöndíjjal.
1911. június 6-án Cum laude eredménnyel orvosi diplomáját átvette. Katonaorvos nem szeretett volna lenni, így inkább vállalta részletekben a 3300 korona ösztöndíj visszafizetését. Szásztyukos kis falucskában lett körorvos, majd Marosvásárhelyre került. Ott érte, mint fiatal házast – 1913-ban vette feleségül Popovics Mária tanítónőt – az I. világháború kitörése, behívták katonának.
A háború négy éve alatt a sebesültek százait látta el, az olasz fronton maga is kétszer megsebesült. A trianoni döntés után nem kívánt tovább a szülőföldjén maradni, a családjával Magyarországra települt át. Őt idézve: „...felcseréltem a hegyvidéki életet az Alföld, a Jászság poros levegőjével.”
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
Tavaszi hangulat
Jeges ágra szállt egy madár,
jön a tavasz, de jó lesz már.
Játék, öröm sok vidámság,
jó időben csak reád vár.
Visszatért a régi ágra,
messzi tájról tavaszt várva.
Lenge szélben, mint a pára,
hazatalált szép határra.
Szabadon száll erdőn, mezőn,
csiripelve, elmerengőn.
Tavasz, virág, illat, felhő,
szép az élet, ha tavasz eljő.
Szebben szól madár dala,
táncot jár a nap sugara.
Milyen jó, hogy itt van újra,
a tavasznak hangulata.
1996. február
Fotó:
2017. április 27-én készült.
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
A Fényszaruiak Baráti Egyesülete Elnöksége és az általa alapított Jászfényszaruért Alapítvány Kuratóriuma ezúton köszöni meg, akik 2019. évi személyi jövedelemadójuk 1 %-át 2020. év tavaszán, összesen 840 ezer forint összegben a két szervezetnek ajánlották fel.
A felajánlott összeget, mint eddig mindenkor a város lakossága és az innen elszármazottak érdekében maradandó értékek megteremtésére használja fel. A 2019-ben megkapott összeget az egyesületi elismerések (oklevél, bronzplakett) elkészíttetésére fordítottuk. Az összeg pontos felhasználással a NAV felé mindenkor előírásszerűen elszámoltunk. A honlapunkon, helyi lapban nyilvánosságra hozzuk.
Kérjük, hogy ebben az évben is 1 %-os SZJA felajánlását a két szervezet egyikének ajánlja fel. Ne feledje, ha az adóbevallását a NAV által készítteti el, illetve a bevallás módjaként ezt választja, akkor adója 1 % százalékának felajánlását online felületen május 20-ig teheti meg, a 20EGYSZA jelű nyomtatványon.
Borítékban helyezve, a nyilatkozatot lezárva a NAV ügyfélszolgálatán is leadhatja. Fontos, hogy a lezárt borítékon rajta legyen az adóazonosító jele, a ragasztás helyén pedig az aláírása!
A 20EGYSZA jelű nyomtatványon (ügyfélkapun keresztül elektronikusan vagy postai úton vagy a NAV ügyfélszolgálatain személyesen, lezárt, adóazonosító jellel ellátott borítékban) is rendelkezhet. A nyomtatvány letölthető a NAV weboldaláról.
Az önadózók az eddigi gyakorlatnak megfelelően járhatnak el.
A Fényszaruiak Baráti Egyesülete adószáma: 18822317-1-16, a Jászfényszaruért Alapítvány adószáma: 18823514-1-16.
Kérjük, ne hagyja elveszni az 1 %-át, szolgáljon az nemes helyi célt, ha szükséges, kérje segítségünket, telefon: 06-57-660-800, mobil: +36/30-337-3336.
Tóth Tibor
![]() |
![]() |
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
Szülőfalum
Szülőfalum, szép vidéken,
Ölbe vettél csendességben.
Ringatott a két kis folyó,
Mint gyermeket a hintaló.
Messziről jött lassan csöndbe,
Kicsi folyók egybekelve.
Házasságot itt kötöttek,
Ahol engem fölneveltek.
Itt van az én szűkebb hazám,
Úgy szeretem, mint az anyám.
Itt kötöttem házasságot,
A síkságon boldogságot.
Szép az én kis szülőhazám,
Bárhol vagyok, gondolok rá.
Ha elmegyek, visszatérek,
Itt nyugszom meg, amíg élek.
1991. április
Fotó:
Ballagási csoportkép, osztályfőnök Zsámboki László
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
Az egyesület az elmúlt 27 évben programjaival nemcsak tagjainak, hanem az érdeklődő jászfényszarui lakosoknak és azon túl is sokszínű és sokrétű lehetőséget teremtett a közös együttlétre, a tartalmas foglalatosságra. A pandémia megjelenése és elhúzódása a tervezett rendezvényeinket nagyban befolyásolta, módosította. Előtérbe került a kutatás, a tájékoztatás a közösségi média felületén, a honlapon, a Facebook-oldalainkon.
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
A FÉBE Kiss József Helytörténeti Kutatócsoportja, melyhez csatlakozott a Jászfényszaruért Alapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet a következő témakörökben:
I. Téma: Családfa
A Pályázó állítsa össze írásban (elektronikus vagy papíralapú formában) saját vagy ismerőse, esetleg egy jelentősebb helyi személy felmenőit tartalmazó családfáját, nevekkel, évszámokkal, helyszínekkel. A családfa legalább 1890-ig vezesse vissza az ősöket, lehetőleg vonultassa fel a felmenők testvéreit, unokatestvéreit, a házasságkötések időpontját, helyét, és amennyiben releváns, a felmenők foglakozását, lakóhelyét, keresztszülőket, tanúkat stb. A Pályázó lehetőség szerint csatoljon a pályamunkához fényképdokumentumokat, illusztrációkat, anekdotákat, történeteket, vagy bármely egyéb családi vonatkozású írott dokumentumokat stb. A pályamunka elkészítése során felmerülő kérdésekkel Kiss Dávid Sándorhoz lehet fordulni a következő elérhetőségeken: +36-20-932-8919;
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
A két kis torkos
Eszik András, falatozik,
étvággyal nem fukarkodik.
Szereti a jó falatot,
süteményből nagy adagot.
Árgus szemmel nézi Dávid,
neki fog hát, eszik máris.
Versenyt eszik mind a kettő,
teli lesz a kicsi bendő.
Jóllakottan pihenni tér,
két kis torkos egy ágyba fér.
Alszik nagyot mind a kettő,
szép meséket, álmokat sző.
1996. február
![]() |
![]() |
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
Farsangi bál
Hangos zene hív a házban,
farsangolni gyertek párban.
Vigadjatok zeneszóra,
éjfél után virradóra.
A zenekar elhallgat. Figyelem!
Szót kér a bálanya iziben.
Elmondja a mondókáját,
eljárja a nyitótáncát.
Kezdődjön a farsangolás,
bálanyával táncolhat más.
Mulasson hát minden vendég,
ételből, italból legyen elég.
Eszünk, iszunk jót mulatunk,
énekszóval hangoskodunk.
Jókedvünkben táncot járunk,
elfelejtjük a bánatunk.
1997. január
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A vers az általános iskolai bál alkalmából íródott.
Fotók: Glonczi Rudolf
A képek 2018. május 6-án a Redemptio-s emléktábla koszorúzást és az azt követő Ézsiás Rózsa: Süssünk – főzzünk ízletesen és gyorsan a Régi Kaszinó étterem és cukrászda épületében megtartott ünnepi könyvbemutató eseményeit rögzített
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
A Fényszaruiak Baráti Egyesülete Elnöksége PAPP BÉLA egyesületünk tagja 2021. január 23-án elhunyt. Temetésére Szadán A FÉBE emlékét kegyelettel megőrzi! |
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok