Köszöntjük weblapunkon
Mit rejt a ládafia? Egy falusi esküvő 1943-ban
A jászfényszarui anyakönyv szerint 1943 évben összesen 74 házasságkötés történt.
A képen látható pár 46. ként 1943. október 27-én Gyila Ferenc anyakönyvvezető előtt esküdtek, a tanúk Török Pál és Kovács Imre.
A kép érdekessége, Tamus Pál fia József visszaemlékezése szerint a Bajcsy-Zs. út 30 szám alatti házat 1943 tavaszán a nagyszülei vásárolták meg. A nádfedelesház, kilógó náderesszel, alatta döngöltagyag tapasztós verenda, melynek szélét egy lécel lezárták, azt cölöpökkel rögzítették. Az alakalomra a verenda különleges festést kapott, ez biztosította a kép hátterét, a sátotos lakodalom ezen a portán volt.
A képen látható személyek balról jobbra haladva: Palócz Margit, Karizs Imre, Dobák Ilona (menyasszony), Tamus Pál (vőlegény) Folyó Erzsébet és Török Pál, a gyermekek Tanczikó Ilona, Barna Mihály, Dobák Magdolna.
Kép és szöveg: Tóth Tibor
Fotó: A képet a Városi Értéktár fotó archívumának Varga Zoltánné (Szolnok) adományozta.
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
- Találatok: 145
JÁSZSÁGI FOTÓPÁLYÁZAT 2023 Egy fotó többet ér ezer szónál!
1. A pályázat kiírója a Jászok Egyesülete (
2. A pályázat nyitott minden amatőr fotós részére. A 16 éven aluli pályázók junior kategóriában pályázhatnak.
3. Témakörök: A) A Jászság természeti értékei; B) A Jászság épített és kulturális értékei
4. Pályázati témakörönként egy szerzőtől legfeljebb három fotó küldhető be, sorozat, képpár nem adható be. A felvételek telefonnal is készülhetnek. Drónfotókat nem kérünk.
5. A képeket teljes felbontásban JPEG formátumban kérjük beküldeni a
kérjük, a képekre semmilyen logót, feliratot ne tegyenek!
6. Minden pályázó jelölje meg a témakört és adja meg nevét, életkorát, telefonszámát, e-mail címét.
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
- Találatok: 146
Egy családi vállalkozás negyedszázada
Negyedszázad egy felnőtt ember életében is jelentős, egy vállalkozásnál a folyamatos, sikeres működés ritka és elismerésre méltó. Rusainé Tóth Terézia és férje Rusai László mögött már eltelt 25 év. Az évforduló és a közelmúltban kapott elismerésük kapcsán kerestem meg őket Kozma úti telephelyükön.
Névjegy: Rusainé Tóth Terézia – Tóth Sándor és Lengyel Teréz gyermekeként – 1959-ben született, Pusztamonostoron élt családjával. A jászberényi Erösáramú Szakközépiskolában a kertészeti tagozaton útólsó évfolyamosként 1977-ben érettségizett.
A jászfényszarui Kalapgyárban helyezkedett el, annak megszűnésé után az ORION VII. gyáregységben 1988 végéig, mind két helyen gyártósori MEOS-ként dolgozott.
1989-ben kertészet és állattenyésztés területén egyéni gazdálkodó lett.
Tíz év elteltével az egyéni gazdálkodást az egyéni vállalkozás váltotta fel. Az iroda falán bekeretezve ma is olvasható 1998. január 13-ai keltezéssel Mészáros László jegyző aláírásával a vállalkozási engedély. Mezőgazdasági jellegű gazdabolt létesítésére szólt az okmány, melyet a családi házuknál alakítottak ki.
A férj éppen munkanélküli volt, így alkalmazottként bekerült a vállalkozásba. A HAGE PURINA-nál eltöltött két év kapcsolati tőkéje jól jött a kezdéshez, majd később a folytatáshoz is.
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
- Találatok: 181
Diákpolgármester voltam, most tanár
A Mi újság Fényszarun? helyi lapban 1996. januárjában jelent meg tudósítás, hogy közel 28 évvel ezelőtt 1995. október 11-én választottak először a diákpolgármestert. Az 1996/97-es tanévben Illés Nikoletta másodikként töltötte be e tisztséget.Sorozatunkban megkeressük a korábbi diákpolgármestereket, Fair Play-díjasokat faggatva őket, hogy hogyan alakult azóta életük.
Névjegy: Illés Nikoletta, Illés János és Oláh Anna másodszülött gyermekeként született 1982. július 25-én Szolnokon.
Tanulmányai: 2001-ben érettségizett a Bajza József Gimnázium természettudományi tagozatán, 2006-ban az egri Eszterházy Károly Főiskolán szerezte meg biológia-földrajz szakos diplomáját, majd 2010-ben végzett a Debreceni Egyetemen biológia szakán, végül 2012-ben szakvizsgázott szintén a Debreceni Egyetemen. Egyetemi tanulmányait színesítette egy Erasmus ösztöndíj, mellyel egy tanéven keresztül geológiát tanulhatott Portugáliában, Lisszabonban.
2005-ben házasságot kötött, férje dr. Jakab Tamás jogász. Két gyermekük született: Nimród (2013) és Anna Blanka (2015). Családjával a közelmúltig Szolnokon élt, de 2022. decemberében Szászberekre költöztek.
Az első diploma megszerzése után 2006-ban a Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskolában kezdett el felső tagozatos diákokat tanítani, jelenleg is ez a munkahelye.
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
- Találatok: 153
Ismeretterjesztő előadás - régi autók kedvelőinek
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
- Találatok: 132
Zsámboki lászlótól minden héten egy vers
Tűz a templomban
Füstfelhő gomolyog
a bejárat felől,
vajon mi az oka?
-megnézem közelről.
Döbbenten szemlélem
embertársaimmal,
állunk, - mind tétován,
tanácstalan arccal.
A hirdetőtábla,
ami porrá égett,
ettől a füstfelhő,
az aggódó tekintet.
Korom és a füstszag
a főbejáraton,
-ez maradt belőle,
és az aggodalom.
Mai világunkban
minden megtörténhet,
-templomgyújtogatás?
-mily szégyenletes tett!
Vajon ki tehette?
-tesszük fel a kérdést,
a választ nem tudjuk,
csak szomorú sejtést.
Reméljük megkerül,
ki ilyenre képes
megbűnhődik érte
az igazi tettes.
2009. február 19.
![]() |
![]() |
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
- Találatok: 153
Mesél a múlt: Máli néni...
Szeretek visszagondolni gyerekkoromra, a ’60-as évekre, hiszen nagyon sok élményben volt részem és a szüleimen, nagyszüleimen kívül az akkori felnőtt nénik és bácsik sok mindenre megtanítottak: életre, viselkedésre, munkára, szinte mindenre, amire a serdülő meg felnőtt korba igyekvőnek figyelnie kellett.
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
- Találatok: 128
A hatodik Jász Kolbásztöltő Fesztivált tartottak Jászberényben - február 11-12.
A JP Arénában az idén rekord számú, közel száz csapat mérte össze tudását a kolbászkészítő versenyen. Jászfényszarut sikeresen képviselte a képen látható Samsung hétfős csapata. Balról jobbra haladva: Zong Attila, Sándor Csaba, Kis-Csatári Tímea, Vaskó Csaba, Zsombrák Tünde Erzsébet, Gecse Csaba, Forschner Attila.
A fő versenyszámban, a legjobbnak járó aranykolbásztöltő vándordíjért folytatott közdelemben az előkellő ezüstérmet, a második helyezést hozták el a jászok fővárosából.
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
- Találatok: 135
Két jászfényszarui cég is bekerült a megyei TOP 10 közé
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és a NAV vármegyei igazgatósága közös kiadványának a TOP 50 ünnepi bemutatójára január 19-én a vármegyeháza dísztermében került sor.
A kiadvány összeállítók az elért eredmények alapján rangsorolták a vármegyei társas vállalkozásokat. A ragsornál a nettó árbevétel, az eredmények, létszámadatok és a mérleg adatokat vették figyelembe.
Dr. Sziráki András vármegyei kamarai elnök köszöntőjében hangsúlyozta, a kedvezőtlen körülmények ellenére is a vármegye gazdasága 2021-ben sikeres évet zárt. A vármegye 3440 milliárd forint értéket állított elő (ennek 35 % -át jászfényszarui Samsung Electronics Magyar Zrt. adja).
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
- Találatok: 154
Járműrestaurátorok előadása
A Fényszaruiak Baráti Egyesülete már számtalan témában nyújtott keretet ismeretterjesztő előadások megtartására, de gépjárműtechnikáról és restaurálásról még sosem esett szó. Legalábbis ezidáig. Ugyanis, 2023. január 13-án, du. 4 órai kezdettel, a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtárban az érdeklődők, fotókkal gazdagon illusztrált prezentáció keretén belül egy második világháború háború előtti személyautó teljes újjászületésének történetét ismerhették meg a legmélyebbre ható műszaki részletekre is kitérve.
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Hírek. programok
- Találatok: 182